Tüntetést tartanak Czeglédy Csabáért
Tüntetést tartanak Czeglédy Csaba mellett vasárnap délután három órától Budapesten a Szabadság téren. Az erről szóló Facebook-esemény tanúsága szerint a demonstrációra 312-en biztosan elmennek, ezer ember pedig jelezte, hogy érdekli az esemény. Bár a felszólalók között maga Czeglédy Csaba is szerepel, az MSZP szombathelyi politikusa aligha lehet jelen, pénteken este ugyanis őrizetbe vették, miután Polt Péter legfőbb ügyész feltűnően gyors kérésére a Nemzeti Választási Bizottság felfüggesztette a mentelmi jogát. A tüntetésen így csak Lendvai Ildikó, Iványi Gábor és Mécs Imre fog felszólalni.

Czeglédy Csaba – az MSZP szombathelyi önkormányzati képviselője és ügyvéd – ellen az a vád, hogy a hozzá köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Ügyészségi közlések szerint az okozott kár 6,3 milliárd forint. Az ügynek 13 gyanúsítottja van. A politikus több helyreigazítási pert is nyert az Orbán-kormány befolyása alatt álló média képviselői, az Origo és az M1 ellen. Az ügy hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.