Gyanúsított lett a férfi, aki a HVG tudósítójára támadt az erzsébetvárosi fideszes tüntetésen

2020. január 31., 16:57

Szerző:

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. január 30-án 17 óra körül Budapesten, a VII. kerület Erzsébet körút 9-11. szám előtti bejelentett gyűlésen résztvevő B. Zsolt budapesti lakos szóváltásba keveredett egy, a gyűlésről tudósító, munkáját végző újságíróval. B. Zsolt az újságírót szidalmazta, meglökte, valamint a szemüvegét is levette – írja a police.hu.

Az eseményen a hvg.hu publicistáját, Hont Andrást inzultálták, leverték a szemüvegét és lökdösték őt. Mások a 444 munkatársától a mikrofont próbálták elvenni, a kamerájukat kitakarták, illetve a lap tudósítóit inzultálták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága a történtekkel kapcsolatosan hivatalból nyomozást indított és az erzsébetvárosi nyomozók B. Zsoltot 2020. január 31-én a délutáni órákban garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Csütörtökön fideszes szimpatizánsok demonstráltak Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester nyilatkozata, illetve a gyűlöletpolitika ellen. A demonstráció előzménye az volt, hogy a VII. kerület vezetője egy tévéműsorban a „fehér, heteroszexuális keresztényekről” mint rémisztő képződményekről beszélt.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.