Fehérbe borult a Hősök tere, üzentek az egészségügyi szakdolgozók a kormánynak

A bérrendezésért és létszámcsökkenés megállításáért küzdenek. 

2021. július 31., 09:37

Szerző:

Több mint háromezren jelezték a Facebookon, hogy elmennek és kiállnak az egészségügyi szakdolgozókért a Hősök terére. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szombatra hirdette meg a tüntetést azzal a céllal, hogy az új szolgálati jogviszonnyal kapcsolatban a szakdolgozókat sújtó kiszolgáltatott helyzet és a méltánytalan bánásmód miatt emeljenek szót. A tüntetés mögé öt országos szervezet is ált. 

Szombat délelőtt 10 órakor startolt el a MESZK tüntetése a Hősök terén, ahol egészségügyi szakdolgozók béremeléséért állnak ki a tüntetők. A szervezet június közepén harangozta be, hogy miután az asztalnál nem hallgatta meg őket, akkor az utcán fognak üzenni az Orbán-kormánynak. „A döntéshozók nem hallgattak meg bennünket a tárgyalóasztalnál, ezért a Hősök teréről kell üzennünk a fizikai és lelki terheinkről és a felelősségteljes munkánk alulfinanszírozottságáról! Adjunk hírt – az ország ikonikus főterén – az új szolgálati jogviszonnyal kapcsolatban a szakdolgozókat sújtó kiszolgáltatott helyzetről és a méltánytalan bánásmódról” – közölték korábban.

A szervezet hatalmas demonstrációra számíthat, miután öt országos szervezet is támogatásáról biztosította az egészségügyi dolgozókat. A demonstráción mind az öt országos szakszervezeti szövetség (a Liga Szakszervezetek, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége) is ott lesz.

A demonstrációhoz korábban csatlakozott már a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is. Az egészségügyi szakdolgozók azért döntöttek a tüntetés mellett, mert úgy érzik, hogy a döntéshozók nem hallgatták meg kéréseiket a bérrendezésről, az új szolgálati jogviszonnyal kapcsolatban őket érintő anomáliákról, a méltánytalan bánásmódról és a kiszolgáltatott helyzetükről – derült ki a MESZK közleményéből.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) felmérése szerint a válaszadó egészségügyi szakdolgozók 17,2 százaléka  tervezi, hogy még ebben az évben vagy a közeljövőben elhagyja az egészségügyet, 77,8 százaléka pedig felhatalmazta a kamarát egy országos demonstráció megszervezésére. A felmérés előzménye, hogy se a belügyminiszter, se az emberi erőforrások minisztere nem reagált érdemben a kamara levelére, melyben a kritikus létszámhelyzet több lépcsős bérrendezéssel történő orvoslását javasolták. 

(Kiemelt kép: az egészségügyi dolgozók tüntetése a Hősök terén, 2021.07.1-én. Fotó: Merész Márton / 168 )

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.