„Tudatlan és gazember” – személyeskedésig fajult Csepreghy és Hadházy vitája Lázár feleségének az alapítványa körül

Az LMP társelnöke nem kér bocsánatot.

2017. szeptember 9., 20:26

Szerző:

Egyeztetésre hívta az érintett tudományos, társadalmi, egészségügyi és kormányzati szerveket a Korábban Érkeztem Alapítvány, azt követően, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke korábban sajtótájékoztató keretében támadta a civil szervezet egyik pályázatát. Hadházy csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az alapítványnak – amelynek Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége a kuratóriumi tagja – adott 1,2 milliárdos EU-s támogatásból 507 milliót szakértői díjakra és marketingre költenek, és szerinte a Miniszterelnökséget vezető miniszter felesége úgy herdálja a közpénzt, mint Farkas Flórián. Az alapítvány emiatt hívta össze egyeztetést. Részt vett rajta az LMP társelnöke is részt vett, éles, személyeskedésig fajuló vita alakult ki.

Az MTI hozzsú bekezdéseken át idézi, hogy Rádi Katalin a csaknem háromórás rendezvény kezdetén elmondta, 2012-ben azt követően döntött az alapítvány létrehozásáról, hogy kisbabája egy fertőzés után két hetet töltött a koraszülött intenzív osztályon. Egyedül volt anyaként, úgy érzete, nem jut hozzá a szükséges információhoz - tette hozzá. A civil szervezet önkéntesei ma már rendszeresen látogatják a dél-alföldi osztályokat, rendezvényeikkel segítik a családokat, részt vesznek a területtel foglalkozó orvosok és ápolók szakmai konferenciáin. Anyaszállásokat hoztak létre és újítottak föl, ez lehetővé teszi, hogy a nem helybéli kismamák is folyamatosan az intenzív osztályokon ápolt újszülöttjük közelében lehessenek. Az érintett családoknak az osztály elhagyását követően is segítségre van szükségük, többek között az átélt krízis feldolgozásához. Ebben tudnak közreműködni azok az anyák, akik korábban maguk is hasonló helyzetben voltak.

Csepreghy Nándor
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Szabó Miklós, a Magyar Perinatológiai Társaság elnöke elmondta, az évi 95 ezer újszülött közül minden tizedik idő előtt jön a világra, minden huszadik intenzív osztályra kerül, akár hónapokra is. A szakember komoly eredménynek tartja, hogy 2013 óta 30 százalékkal csökkent csecsemőhalandóság. Mint mondta ez több tényezőre vezethető vissza, ezek egyike, hogy egyre több helyen vált lehetővé az anya közvetlen jelenléte, kapcsolata az újszülöttel.
Az elnök szerint ehhez szemléletváltozásra, a „műtőszerű osztályok” átalakítására van szükség. Szabó fontos feladatnak nevezte a családok által átélt trauma kezelését is. Az ilyen szülők között extrém magas a válás aránya, a családok szétesése pedig a károsodások halmozódásához vezet. A főorvos hangsúlyozta, a projekt szakmai tartalmával messzemenően egyetért. A szülői jelenlét gyógyító hatásának vizsgálata az koraszülött ellátás egyik leggyorsabban fejlődő szakterülete, a sorstárssegítés módszerének alkalmazására azonban nincs kidolgozott nemzetközi módszertan.

Bereczki Csaba, a szegedi gyermekklinika vezetője közölte, az intézet elsősorban az orvosi feladatokra koncentráló szakemberei és az alapítvány munkatársai négy-öt éve kezdték el a közös munkát. A projekt lényege, egy olyan szakmailag megalapozott program kidolgozása, amely valamennyi hazai koraszülött osztályon alkalmazható lesz - mondta az intézetvezető, hozzátéve: büszke arra, hogy a kezdeményezés Szegedről indulhatott el.

A beszélgetésen elhangzott, 1,2 milliárd forintos EU-s támogatást elnyerő projekt során az egységes módszertan elkészítése mellett a többi közt családokkal foglalkozó mentorokat képeznek ki. 1500 szakembernek, orvosnak, ápolónak, védőnőnek szerveznek tájékoztatót, 3120 hozzátartozónak adnak közvetlen segítséget. Három városban - Szegeden, Gyulán és Kecskeméten - mentorházakat alakítanak ki, ahol az egész családnak tudnak komplex szolgáltatást nyújtani. Az igényektől függően állandóan vagy alkalmi jelleggel ezek a 25 dél-alföldi járás mindegyikében elérhetőek lesznek.

Hadházy Ákos (LMP) az időnként személyeskedésig fajuló vita során kifejtette, a kitűzött célokkal messzemenően egyetért, ez a projekt szerinte azonban nem a megoldást segíti. Megjegyezte, egy pécsi és debreceni alapítvány is elnyert 600-600 millió forint támogatást hasonló célokra. A képviselő a programban résztvevő szakértők magas óradíját kifogásolta, összehasonlítva a mentorok költségtérítésére tervezett havi 60 ezer forintos összeggel. Hangsúlyozta, az a célja, hogy a forrás valóban a rendkívül traumatizált családokat segítse.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az eseményen úgy fogalmazott, Hadházy tudatlan és gazember, amiért úgy támadott szerinte meg kizárólag politikai haszonszerzés miatt egy kiemelten fontos feladatot végző alapítványt, hogy annak működéséről és az általa kétségbe vont pályázatról valójában fogalma sincs. Az államtitkár ezért nyilvános bocsánatkérésre szólította fel az ellenzéki politikust, amire azonban Hadházy nem volt hajlandó.

Az ügyről még a botrány kitörésekor, csütörtökön megkérdezték Lázárt is, aki szerint az LMP valójában le akarta cigányozni az ő családját. Azt azért hozzáfűzte, hogy vitára megfelelő kérdésnek tartja a felesége kuratóriumi tagságát.