A kék pillangó - Már gyerekkorában is utálta a saját testét
Transzneműként Eszternek van egy másik „szülőhazája” is Magyarországon kívül. Ez pedig Szerbia, ahova még mint férfi érkezett, de már nőként távozott néhány éve. Szerbia fővárosa, Belgrád ma már a transzegészségügy fővárosának is tekinthető, a világ minden részéről érkeznek oda transzneműek. Sokszor olyan helyekről is menekülnek oda – jellemzően közel-keleti országokból –, ahol a másságukért börtön járna. Belgrádba kényszerülnek menni olyanok is, akiknek a saját országukban nem áll rendelkezésükre megfelelő infrastruktúra a nemváltás megvalósításához.
– Nyilvánvaló, hogy a tömegek elkezdenek alternatív utat törni maguknak, és Magyarország számára előny, hogy Szerbia itt van a szomszédban – mondja erről Eszter.
Magáról meg azt meséli, hogy
egy transznemű már gyerekkorban érzi, hogy valami probléma van,
és egy idő után, pubertáskorban rájön: a jövő, amelyet elképzelt magának, nem lehet az övé, csakis műtéti úton. A transzneműek jellemzően önellentmondásban vannak a saját testükkel, ezért a legfontosabb céljuk a tranzíciójuk (nemváltás – a szerk.) után, hogy „újjászületett” nőként vagy férfiként a lehető legjobban beleolvadhassanak a társadalomba, és háborítatlanul élhessenek.
Amikor leültem Eszterrel beszélgetni, meg sem fordult a fejemben, hogy eddigi 29 évéből 28-at férfiként élt. Ő viszont őszintén elmondta, hogy férfiként soha semmilyen szexuális élményben nem volt része. Utálta a saját testét, képtelen volt megérinteni a saját nemi szervét. A beszélgetésünk végén már olyan érzésem volt, mintha egy rég nem látott jó barátnőmmel töltöttem volna el némi időt. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az első telefonbeszélgetésünk elején meglepett a férfiasan mély hangja. Ami amúgy igazán különlegessé teszi őt.
Eszter konzervatív családból származik, ezért az átalakulása előtt otthon nem beszélt az érzéseiről. Kamaszként amerikai szaklapokat olvasott, miután a benne dúló ellentmondásokra, a rengeteg kérdésére az interneten talált csak választ. Érettségi után a szülővárosától, Egertől a lehető legtávolabbi egyetemre jelentkezett, Pécsre, mert úgy érezte, így inkább elkezdheti vállalni magát. A baranyai megyeszékhelyen a Jogtudományi Karra járt és ott is diplomázott. Eger ugyanis, mint mondja, nagyon merev városnak számít. Az egyetem elvégzése és pár Budapesten töltött év után döntött végül úgy, hogy a családjának is elmond mindent, s rálép a nővé váláshoz vezető útra, ahogy fogalmaz,
„mint egy kék pillangó a bábjából, újjászületik”.
„Előbújása” (amikor vállalja a nemi identitását, önmagát; az angol coming out fordítása – a szerk.) után egy évig a családja nem beszélt vele, mára viszont elfogadták. A tranzíciója elején maga döntött úgy, hogy egy darabig hanyagolja a közösségi média minden felületét. Idővel azonban néhány barátjával, akiket semmiképpen nem akart elveszíteni, felvette a kapcsolatot, miközben a nemváltása nyomán rengeteg új barátra is szert tett.
Egerben, ahol jelenleg él, nem érte semmiféle atrocitás az átváltozása után,
bár nem tagadja: eleinte tartott attól, vajon miként fogadják majd nőként. Legnagyobb pozitív tapasztalata, hogy bár férfiból nővé vált, a korábbi érdemeit szem előtt tartva az egriek többsége mégis elfogadta.
Több tudományos szaklap ír arról, hogy a transzneműeknél a nemváltásuk után életminőség-javulás figyelhető meg. Eszter esetében sincs ez másként. Nemrég ugyanis férjhez ment, méghozzá a legelső szerelméhez. Kardinális kérdés volt, hogy az esküvőjük még a nem- és névváltoztatás jogát ellehetetlenítő törvény (azaz a 33-as paragrafus) hatályba lépése előtt megtörténjen. Erre azért volt szükség, mert egyelőre nem biztos, hogy ezt visszamenőlegesen nem alkalmazzák, bár Eszter elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a törvényt előbb-utóbb megsemmisítik.
Eddig nem gondolkodott azon, hogy huzamosabb ideig külföldön éljen, párjával azonban azt tervezik, hogy előbb-utóbb máshol telepednek le. Eszter ezt így fogalmazta meg:
– Mindketten dolgozunk azért, hogy kicsit „jobb autót” vehessünk, hogy gyorsabban tudjunk átsiklani az élet kanyargós útjain, mert tudjuk: ha most nem ezt tennénk, akkor később lennének nagyobb problémáink.
Világváros volta miatt általában Budapestet gondolják az emberek a legelfogadóbb városnak, Eszter negatív tapasztalatainak többsége viszont éppen a fővároshoz kötődik. Médiavisszhangot kiváltó véradásos esete szintén Budapesten történt.
– Egyébként senki nem keresett fel, mindenki írta a magáét, pedig szerintem egy telefont megért volna – foglalta össze akkori érzéseit. A történteken ugyan már túltette magát, mégis érez egyfajta csalódottságot, hiszen
kimondták, hogy a vére „semmit sem ér”,
holott korábban adhatott vért akkor is, amikor még férfi volt, és akkor is, amikor már elkezdte a tranzíciót.
Ennek azonban van egy sokkal mélyebb rétege is: ha vért vesznek Esztertől transznemű nőként, de a vére nem juttatható el biztonságosan ahhoz, akinek szüksége van rá, akkor Eszter sem kaphat vért, ha ilyen segítséget igénylő beavatkozás vagy baleset történik vele. A papírjai szerint nő, így csak női vért hívhatnak le számára, a kromoszómái szerint viszont nem az, így a női vérrel csak ártanának neki. Nyugaton ezt a következőképpen oldják meg: a leadott, vérrel teli zacskókat felcímkézik, és ha valaki transznemű, azt is feltüntetik, hogy mely nemből melyikre váltott (férfiból nővé, nőből férfivá), és ezért melyik nemnek adható a levett vér. Egy férfiból nővé vált személy esetében ez azt jelenti, hogy a vérét férfi kaphatja meg.
További pikantéria a véradás margójára, hogy Eszternek egy következő beavatkozáshoz, egy méhtranszplantációhoz, 51 szakvéleményt kellett beszereznie, köztük egy hematológiai állásfoglalást is. Ez alapján pedig felhasználható lenne a vére. Eszter a méhtranszplantációt azért is tervezi, hogy egy nap majd a párjával gyereket vállalhassanak, ami – mint mondta – „élete koronája” lehetne, ha megvalósulna.
Eszter személyében nem csupán egy csodálatos embert, hanem egy rendkívüli nőt ismerhettem meg.
Erőt adhat mindenkinek, aki arra az útra lép, amelyre egykor ő is, vagy még éppen csak szeretné elkezdeni az „utazást”. Ahogy mindenki más is rengeteg motivációt nyerhet a tündérmeséjéből.
Eszter története egy olyan lányé, aki mert harcolni az álmaiért és azért, hogy önmaga lehessen. Ma pedig egy olyan világban, ahol a legtöbben álarcot hordanak, az az egyik legnagyobb ajándék, ha merünk önmagunk lenni.
