Történelem a próféták kezében – Komoróczy Géza: A nemzetek jövője a szüntelen változás
Ahogy több alkalommal mondta, az ókortudományhoz, az ékírásos szövegekhez a Biblia nyitott önnek utat.
Egy lépéssel ennél is hátrébb kezdeném. Iskoláskoromban Ady versei, történelmi–bibliás páthosza („Keresvén zsidókkal atyafiságunk”) keltették fel bennem a Könyv iránti érdeklődést. Károlyi Gáspár fordításában – mert bár a Bibliát szinte az összes hazai felekezet többször lefordította, magyar nyelven mégiscsak ez „a” Biblia – voltak dőlt betűvel szedett szavak, és egyik nagynéném megkérdezte tőlem, miért vannak ezek így írva. Nem tudtam a választ, de a kérdés (és maga a Könyv) ettől kezdve izgatott. A középiskolában a szünidőket a Debreceni Református Kollégium könyvtárában töltöttem, kezdtem összehasonlítani a különböző kiadásokat, idegen nyelvű fordításokat. A páratlanul gazdag gyűjteményben lehetőségem nyílt arra, hogy ismeretlen nyelveket, titokzatos szövegeket tanulmányozzak. Amikor egyetemre kerültem, már tudtam, hogy az ókori Kelettel akarok foglalkozni. Felvettem Czeglédy Károly héberóráit, majd nem sokkal később átmentem Hahn Istvánhoz, s ő éveken át privatissimumként (csak ketten voltunk az órán) olvasott külön velem Bibliát, rabbinikus irodalmat, az akkortájt fakszimile kiadásban megjelent holt-tengeri tekercseket. Ékírást Dávid Antalnál tanultam, minden hétköznap este, Rákóczi úti lakásán.
Szakrális értelemben a Könyvek Könyve nem érdekelte?
A szöveg volt izgalmas, a szavak, a nyelvtan, az elbeszélés, a költészet, a történelem. A Biblia az ókori Kelet gazdag irodalmának része. Jelentősége abban áll, hogy míg Egyiptom vagy Mezopotámia eredeti írásos emlékeit a 19. században kezdtük megismerni, a Bibliát évezredeken át olvasták, értelmezték. Az európai – és nem mellesleg az arab – kultúra az antik irodalomra és a Bibliára épül. Ami a szakralitást illeti, tudom, hogy vannak, akik a Bibliát, mint mások a Koránt vagy a Védákat, szent iratnak vagy éppen isteni kinyilatkoztatásnak tartják, s tiszteletben tartom meggyőződésüket, de számomra a Biblia irodalom. Ugyanúgy, mint Homérosz Íliásza vagy a Gilgames-eposz. És akármit hiszünk vagy tartunk róla, minden értelmezés előfeltétele, hogy mindenekelőtt mint szöveggel foglalkozzunk vele.
Komoróczy GézaAnnál is inkább, mert a logika szabályai szerint a Könyvben rengeteg „hibát”, egymásnak ellentmondó állítást találunk.
A 18. században a felvilágosodás racionalista kritikájának ez valóban sokat számított. Engem az effajta Biblia-kritika sohasem izgatott. Éppen a párhuzamos elbeszélések, az ellentmondó állítások tárják elénk a szöveg valódi természetét. A mitológiában a világgal, az emberi léttel foglalkozó fontos elbeszéléseknek mindig több változata van, természetes, hogy ezek különböznek, de akár ellentmondanak egymásnak. Különböző történetek a világ keletkezéséről, az ember létrejöttéről, a társadalmi életet szabályozó törvények eredetéről. Az ókori Keleten ezek az elbeszélések mind a hagyomány részei voltak. A Biblia különlegessége, hogy szerkesztői az ellentmondásokat nem akarták elsimítani, éppen ellenkezőleg, az volt számukra az igazsághoz vezető út, hogy egyenrangúként egymás mellé állították őket. Az ókori Kelet irodalmaiban ezek a mitologikus történetek önálló irodalmi alkotásokban maradtak fenn, a Biblia egykori szerkesztői évszázadok alatt egységes szerkezetű könyvben foglalták össze őket. Legalább kétféle történetet olvasunk az ember teremtéséről vagy a tízparancsolatról, háromfélét Saul királyságának létrejöttéről Izraelben. Mindegyik variánst érvényesnek fogadták el. Nekünk nem kiküszöbölni kell az ellentmondásokat, hanem tudomásul venni, hogy ez a mítosz természete.
Az interjú teljes változatát a csütörtökön megjelent 168 Órában olvashatja!
