Török Gábor: Jól járhat a Fidesz Schmitt távozásával
Schmitt Pál plágiumbotrányához hasonló ügyet – ha igaz, amit a hvg.hu állít – egy köztársasági elnök nem nagyon élhet túl. Akár lemond, akár nem, politikai karrierje halálos sebet kap, működése ellehetetlenül – írja blogján Török Gábor.
A politikai elemző szerint a magyar államfő számára a leghelyesebb lépés a távozás lenne, ezzel megóvhatna még valamennyit saját arcából és hivatala tekintélyéből.
„A lemondás kínos, kellemetlen, politikai ára van. Észre kell azonban vennünk, hogy lehet akár haszna is a kormányoldal számára: egyrészt megszabadul a botrány miatt teherré vált politikustól, másrészt pozitív példát mutat (»következmény«) és harmadrészt – ez lenne a legfontosabb és politikai szempontból talán legerősebb érvem – további két évvel meghosszabbítja a mostani kétharmad általa választott államfő mandátumát. Azaz: nem 2015-ben, a következő parlamenti ciklus elején, hanem 2017-ben, a ciklus vége felé érne csak véget a Fidesz-KDNP által választott elnök hivatali ideje. Ha 2014-ben esetleg kormányváltás lenne, ennek azért komoly jelentősége lehet” – áll a blogbejegyzésben, amelyet
itt olvashat teljes terjedelmében.