Tornádó söpört végig Diósjenőn, tornádószerű vihar volt Mezőkövesden (+fotó)

Tornádó söpört végig a Nógrád megyei Diósjenőn hétfőn, a viharos forgószél háztetőket bontott meg, fákat csavart ki, a fák villanyvezetékre és autókra dőltek – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Tornádószerű vihar söpört végig Mezőkövesden hétfőn kora este. "Félelmetes volt, ilyet még nem láttunk, a fekete tölcsér pillanatok alatt ért ide, diónyi nagyságú jéggel, hatalmas felhőszakadással" – mondta Fekete Zoltán aljegyző. Hozzátette: ismeretei szerint ez nem volt teljes tornádó, az alja nem ért le a földig, tudomása szerint ezt hívják szupercellának.

2010. augusztus 16., 19:43

Fekete Zoltán közölte: azt egyelőre nem tudni, hogy a jég okozott-e károkat, de a hatalmas felhőszakadás miatt a város utcáin hömpölygött a víz, leállt a járműforgalom.

Kazincbarcikán és környékén hatalmas széllel érkezett a zivatar, és szinte néhány perc alatt besötétedett.


Sötétségbe borult Miskolc is, a várost hat óra után néhány perccel érte el a heves esőzéssel, erős széllel járó vihar. Aki tehette, gépkocsiját biztonságos helyre vitte, megteltek a mélygarázsok is. A városlakókban ugyanis még él a 2004-es hatalmas jégverés emléke, akkor autók százait verte el a tyúktojás nagyságú jég, és házak sokaságában is óriási károkat okozott.

Bódvaszilason hétfő kora este teniszlabda, tojás nagyságú jég esett. A helyiek szerint csak annak köszönhető, hogy nem lett nagyobb kár, hogy igen rövid ideig tartott, így mindössze néhány darabot szedtek össze az udvarokról.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.