A momentumos Tompos Márton felolvasta a 13 kirúgott tanár nevét a közmédiában

Szerda reggel az M1 élő adásában a Momentum rakcióvezető-helyettese, Tompos Márton kockás ingben és „Tanár nélkül nincs jövő!” feliratú pólóban ült be a stúdióba, a műsorban pedig felolvasta a 13, polgári engedetlenség miatt kirúgott tanár nevét.

2022. december 14., 12:49

Szerző:

Tompos Márton, a Momentum Mozgalom frakcióvezető-helyettese és szóvivője szerda reggel az M1 vendége volt, amelynek keretében felolvasta a 13, polgári engedetlenség miatt kirúgott tanár nevét.

Tompos a felsorolás mellett elmondta, hogy a tüntető tanároknak és diákoknak van kilenc pontja, amely szerint meg szeretnék reformálni az oktatást. Ebből négy pontot el is mondott. Hozzátette: a jelenlegi állapotok miatt Pintér Sándornak, valamint az egész kormánynak is le kellene mondania.

A politikus az erről szóló Facebook-posztjában kitért arra is, hogy szerinte addig nem állhatnak meg, amíg a tanárok és a diákok képviselőit meg nem hívják egy élő műsorba (az MTVA-ba, a szerk.).

(Kiemelt kép forrása: Facebook)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.