Tombol a járvány a gyerek között

Alacsony az átoltottságuk, így könnyen terjed közöttük a vírus.

2021. december 2., 16:14

Szerző:

Két hét alatt megháromszorozódott, és rekordszinten van a 15 év alatti koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – írja az Infostart az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai alapján. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, valóban sokkal több a beteg és a kórházba kerülő gyermekek száma az előző járványhullámokhoz képest. Ennek oka véleménye szerint az, hogy a delta variáns más lefolyású betegséget okoz a gyerekeknél.

Hozzátette: az sem mellékes, hogy az idősek nagy része már be van oltva, míg a gyerekek védtelenebbek a vírus ellen. Havasi Katalin szerint a delta variáns sokkal nagyobb vírusszámot produkál a betegek torkában, sokkal fertőzőbb egyetlen beteg, többeket fertőz meg. Véleménye szerint a variáns több tünetet okoz, mint a korábbiak. A gyermekek esetében a leggyakoribb tünetek közé tartozik a hasfájás, a hasmenés, a hányás, emellett a láz, a gyengeség és a felső légúti tünetek, a nátha, valamint a köhögés is. A kórházba kerülés okai pedig sokszor a gyengeség, a táplálási nehezítettség, az erős hasfájás, a hasmenés vagy akár a tüdőgyulladás, szélsőséges esetekben a légzési elégtelenség.

Havasi Katalin kiemelte, az, hogy lélegeztetőgépre kerüljön egy gyermek, ritkán fordul elő, intenzív kezelést igénylő gyerekek viszont vannak.

A hivatalos adatok szerint mindössze 38 százalékos a 12–15 évesek átoltottsága, az egyesület elnöke szerint 90 százalék feletti átoltottság kell a vírus megállításhoz a gyermekek körében. „Nagyon biztatnék minden gyereket, minden édesanyát, hogy gondolja meg, hogy igazán a vírustól kell félni, és nem az ellene védő oltástól” – mondta. Mint arról korábban beszámoltunk, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyta az 5-12 éveseknek szánt Pfizer vakcina alkalmazását, amelyet hamarosan Magyarországon is be lehet vetni. Az eredeti tervek szerint december 20. után indulhatna az 5–12 évesek oltása a vakcinával, az Európai Unió egy héttel előbbre hozta a vakcinák szállítását. A házi gyermekorvosok egyelőre nem kapták meg az eljárásrendet és a pontos kezdési időpontot.

(Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila)