Luxus lesz a bundás kenyér

A kenyér árának emelkedése mellé felsorakozott a tojás is: az elmúlt egy évben 53,7 százalékkal drágult az ára.

2022. október 24., 11:20

Szerző:

Az infláció miatt évek óta nem látott mértékben drágulnak az élelmiszerek. A tojás ára az elmúlt egy évben 53,7 százalékkal drágult – írja a Forbes.  Ezzel EU-szinten is másodikok vagyunk az Eurostat adatai alapján. A havi drágulási ütemben pedig Európa-bajnokok lettünk: 9,8 százalékkal emelkedtek a tojásárak itthon augusztusról szeptemberre, miközben ez az érték még éves összehasonlításban is erős emelkedésnek számít. 

Nem ma kezdődött, de most gyorsult fel a drágulás

Az Agrárszektor egy évvel ezelőtti cikkében már 35-50 forintos tojásárról írt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint  tavaly szeptemberben 46,2 forintba került átlagosan a 10-es kiszerelésű tojás darabja, idén szeptemberben pedig már 72,3 forint volt az átlagár. Az áremelkedés megállíthatatlan: az október 10-16-i héten már 108 forintba került az M-es méretű tojás darabja az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszere szerint. Egy hét alatt 16 forinttal ment feljebb az átlagár.

Jelenleg 100-120 forint körül lehet a tojás átlagos fogyasztói ára, 90 forint alatt már sehol sem lehet találni – mondta el a Forbes.hu-nak Németh Zoltán, a tojástermelő Capriovus Kft. ügyvezető igazgatója. Németh tapasztalata szerint hetente 10-20-30 forintokkal emelkednek az árak. „Egy héttel ezelőtt még 100 forintos átlagárat mondtam volna.”

A háború is tojáshiányhoz vezetett

Németh szerint Magyarország csak 50-60 százalékban tudja saját forrásból fedezni a tojásfogyasztását, így importra szorul. Ezt eddig főképp Lengyelországból szereztük be, az orosz-ukrán háború kitörésével ugyanakkor fordult a kocka. Kiderült, hogy a lengyelek meg az ukrán exportra támaszkodtak erősen, ez a csatorna ugyanakkor elapadt tavasszal, így a lengyelek szállítókból beszerzők lettek és már ők szerettek volna magyar tojást vásárolni. Ez nagy mértékben megemelte a hazai keresletet, ami az árakat is magával húzta. Emellett ugyancsak a háború miatt megemelkedtek a takarmányárak is, hiszen a takarmányt is –elsősorban búzát és kukoricát – Ukrajna szállítótta Európának. A nyári aszály miatt Magyarország importra szorul, ami szintén emel a tojás árán, hiszen drágult a takarmány is. 

A forintgyengülés a külföldről behozott tojás árát emeli meg nagy mértékben, és az energiaválság is lendít rajta még egyet. 

Lesz ez még így se

A Forbes által megkérdezett tojástermelő szerint ennél sokkal durvább áremelkedés várható, mivel a legtöbb tojástermelő energiaszolgáltatóval kötött szerződése  január 1-jén jár le. Amíg most 40 forintot fizetnek kilowattonként, addig ma már nem akarnak 280-290 forint alatt szerződést kötni a szolgáltatók. 

A kereskedők árrése pedig nagyjából megduplázza a tojások árát. A termelői árak 55-60 forint körül mozognak, erre teszik rá a 40 forintos haszonkulcsot a kiskereskedelmi szereplők és így jön ki a 100 forint körüli fogyasztói ár. A Baromfi Termék Tanács szerint a jelenlegi körülmények között 150 forintnál alakulhatna ki az új egyensúly. Németh Zoltán reálisnak tartja, hogy már a jövő hónapban ennyibe kerüljön egy darab tojás, de persze nagy a bizonytalanság, a háború és a forintárfolyam további alakulásától függ minden. Kérdéses az is, hogy a fogyasztók megvásárolnák-e ennyiért a tojást. 

„Az a tapasztalat a világban, hogy aminek felmegy az ára, az ritkán szokott utána korrigálni. Valamennyivel lejjebb mehet a tojás ára, de az eredeti szintre nem fog visszatérni” – vélte Németh Zoltán. A másik tojástermelő némileg optimistább volt, szerinte 50 forint körüli termelői árak már fenntartható működést biztosíthatnának a vállalkozásoknak, csak a kiskereskedelmi szektornak kellene lejjebb adnia a haszonkulcsból.

Mi lehet a megoldás? Ne vegyünk tojást? A piaci szereplők a drágulás fékeződésére számítanak, de az objektív tényezők (leginkább a korábbi kedvező energiaszerződések év végi kifutása) mind abba az irányba mutatnak, hogy az elszaladó költségek továbbra is az áremelkedés irányába fogják tolni a tojásbizniszt. 

(Kiemelt fotónk: Tojás. Forrás: Pixabay)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.