Több tízezer embert várnak a mai tüntetésre

Több tízezer résztvevőt várnak a szombati budapesti demonstrációra, amelyet a hat magyar szakszervezeti konföderáció és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) szervez, igazságos béreket és a munkahelyek biztonságát követelve. A tüntetésre 21 országból érkeznek résztvevők, hogy felhívják az európai döntéshozók figyelmét kéréseikre. A hazai szakszervezeti szövetségek vezetői úgy nyilatkoztak: a magyar munkavállalókat sújtó kormányzati intézkedések ellen is az utcára hívják az embereket. A demonstrációt azért rendezik Budapesten, mert jelenleg Magyarország az Európai Unió soros elnöke.

2011. április 9., 10:22

Az időpontot azért választották, mert épp most tanácskoznak itt az unió pénzügyminiszterei - közölte korábban John Monks, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára. Elmondta: a tervek szerint 2013 után ha egy ország nem megfelelőn versenyképes, akkor a bérszinteket kell csökkentenie. Ez a legtöbb európai országban lefelé nyomja majd a béreket. A demonstráción a tüntetők egyebek mellett azt szeretnék üzenni a pénzügyminisztereknek: enyhítsék a nyomást Írországban, Görögországban és Portugáliában, mert az EU pénzügyi segítségének feltételei túl kemények, túlságosan megszorító jellegűek – jelentette a Független Hírügynökség.

A pénzügyi-gazdasági válság elsősorban a munkavállalókat sújtotta Magyarországon is. A szombati tüntetésen a résztvevők az ellen emelik fel a szavukat, hogy a kormányok további megszorításokat jelentsenek be - hangsúlyozta Borsik János, az Automóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken hivatalában fogadta John Monksot, valamint a magyar szakszervezeti vezetőket. A magyar kormány üdvözli és támogatja az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen - közölte a találkozó után kiadott közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.