Több mint négymilliárd forintba kerülnek a salgótarjáni templomfelújítások

A magyar állam több mint négymilliárd forintot áldoz a magyar adófizetők pénzéből templomfelújításokra Salgótarjánon és környékén.

2021. június 21., 21:51

Szerző:

Salgótarjánban és a környező településeken összesen 4 milliárd 474 millió forintból újulnak meg templomok és egyházi épületek, a fejlesztéseket az állami Modern városok programból finanszírozzák, jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a nógrádi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós ismertette: Salgótarjánban 15 katolikus, református, evangélikus, zsidó felekezeti, illetve baptista templom, imaház vagy közösségi ház újul meg, míg a megyeszékhely környékén 18 településen 37 templomot, imaházat, közösségi házat, iskolát és óvodát újítanak fel.

Szólt arról is, hogy a templomfelújítási programban Nógrád megye más részein 40 katolikus, egy református és öt evangélikus templom újulhat meg 42 településen 207 millió forintból.

Fotó: Rosta Tibor / MTI