Több mint 800 millió forint közpénzt költött eddig az MNB külföldi irodákra

2018. november 16., 10:07

Szerző:

Eddig több mint 800 millió forint adófizetői pénzt költött el a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) arra a négy külföldi kapcsolattartó irodára, amit Hamburgban, Párizsban, Rómában és New Yorkban nyitott meg. Buenos Airesben is hasonló iroda megnyitását tervezik – tudta meg a 24.hu.

A képviseletek munkájáról, működéséről és eredményeiről alig lehet tudni valamit. Mindössze a jegybank honlapján közölt tájékoztatóból lehet következtetni a feladatokra. Eszerint az MNB a külföldi kapcsolattartó irodákon keresztül

  • figyelemmel kíséri a kijelölt működési terület jegybankjainak, helyi mértékadó pénzügyi és gazdasági intézményeinek munkáját, aktív kapcsolatot tart fenn ezekkel az intézményekkel;
  • rendszeres beszámolókat, tájékoztatókat készít az adott ország, régió kiemelt gazdasági, pénzügyi folyamatairól, az MNB érdeklődési körébe tartozó fontosabb témakörökben megjelenő helyi kiadványokról;
  • nyomon követi a helyi felsőoktatási intézmények képzéseit, intenzív kapcsolatot tart fenn ezekkel az intézményekkel, figyelemmel kíséri az egyéb szakmai, elsősorban a monetáris politika körébe tartozó képzéseket, kutatásokat, új tudományos munkákat, szakmai konferenciákat, és ezekről beszámolókat készít;
  • figyelemmel kíséri a különböző innovációs területek tevékenységét, ezekről tájékoztatókat készít;
  • részvételével erősíti az adott régió jelentősebb gazdaságpolitikai eseményeit, valamint képviseli az MNB-t a társadalmi, kulturális és egyéb rendezvényeken.

A 24.hu az irodák költségeit közérdekű adatigényléssel kérte ki a jegybankból. Mai árfolyamon több mint 807 millió forintnál tart a költség, nem számítva az országonként változó adó kifizetését.

A 2015 augusztusában Párizsban megnyitott mindössze 31,5 négyzetméteres iroda bérlésére több mint 143 millió forintot költöttek a jelenlegi árfolyam szerint. A legköltségesebb kirendeltség a 2017 szeptemberében New Yorkban megnyitott iroda, aminek havi bérleti díja megközelíti a hárommillió forintot.

A kint dolgozók lakhatási támogatására is sokat költenek, a képviseletek megnyitása óta összesen csaknem 200 millió forintot. Mivel a dolgozók lakhatása így megoldódott, a fizetésüket ehhez igazítják, a 2-4 tagú stábokban dolgozóknak összesen nettó 201 millió forint fizetést és egyéb juttatást fizettek ki.

A legjobban fizetett munkatársak több mint havi nettó 900 ezer forintot kapnak kézhez, de a legalacsonyabb asszisztensi fizetés is meghaladja a nettó félmillió forintot. Továbbá nettó 540 ezer forint béren kívüli juttatásban részesülnek az alkalmazottak évente. 

A jegybank tájékoztatása szerint viszont se karácsonyi, se egyéb jutalomban nem részesülnek.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.