Több embert csapott be a trükkös tolvaj, a rendőrök további sértettek jelentkezését várják

A közös költség rendezésének ügyében kopogtatott be három gyanútlan lakóhoz. A rendőrség attól tart, a jelenleg ismert három főnél is több lehet a károsult.

2021. május 10., 07:48

Szerző:

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 43 éves férfi 2021. február 3-án egy XI. kerületi társasház egyik lakásába közös költség rendezés ürügyén bement, és két havi befizetett csekkszelvény bemutatását kérte az ott lakótól. Mivel a sértett a kérést nem tudta teljesíteni, ezért a férfi pénz fizetésére szólította fel. A gyanúsított a sértett figyelmetlenségét kihasználva a lakásból 856.000 forintot lopott el - írja a police.hu.

A férfi ezt követően 2021. március 1-jén egy III. kerületi társasházba beázási kárfelmérésre hivatkozva jutott be, majd az ott lakótól közös költség befizetését igazoló csekkek bemutatását kérte. Míg a sértett elővette a kért csekkeket, a férfi a korábban meglátott 20.000 forintot magához vette és a lakásból távozott.

2021. április 8-án a gyanúsított egy VI. kerületi lakásnál jelent meg, ahol magát a lakóházban építési munkálatokat végző cég dolgozójának adta ki. A sértett figyelmét elterelte, majd táskájából pénztárcáját – a benne lévő pénzzel és bankkártyákkal együtt – ellopta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy akit hasonló jellegű módszerrel megkárosítottak, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan érdemi információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

(Kiemelt kép: police.hu)