Tizenöt év fegyházra ítélték a nevelt fiát és lányait évekig zaklató férfit

A gyerekeken rendszeresen erőszakot tett, egyik lányát még meg is lopta, fegyvert és nagy mennyiségű lőszert is tartott otthon. 

2021. május 7., 17:16

Szerző:

Tizenöt év fegyházra ítéltek egy férfit, aki több éven át kényszerítette a nevelt fiát, valamint két lányát szexuális cselekmény elvégzésére – tájékoztatta a Tatabányai Törvényszék pénteki döntéséről a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség az MTI-t.

A vádirat szerint a férfi a 12 éves nevelt fiát 2010-től öt éven át, hetente többször, fenyegetéssel, illetve erőszakkal arra kényszerítette, tűrje el, hogy szexuális cselekményeket végezzen vele. A vádlott 2014-ben és 2015-ben a két lányát is zaklatta szexuálisan, akik akkor a 12. életévüket még nem töltötték be.

A vádlottól egy engedély nélkül tartott revolvert, valamint 83 töltényt foglaltak le, továbbá a férfi 2015 októberében eltulajdonította az egyik lánya taníttatására félretett 402 ezer forintot.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben három rendbeli, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, lőfegyverrel visszaélés, valamint sikkasztás miatt emelt vádat az ügyészség.

A törvényszék a férfit első fokon, nem jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint végleg eltiltotta bármely olyan foglalkozástól, amelynek keretében tizennyolc év alatti gyermekekkel foglalkozna.

Az ügyészség indítványt tett arra, hogy a bíróság tartsa fenn a vádlott letartóztatását – közölték.