Titkolja a külügy, hogy hol helyezték szolgálatba az Oroszországból trükkösen kitiltott magyar diplomatát
– Sajtóinformációk szerint Magyarország egy olyan, a budapesti orosz nagykövetségen diplomatafedésben dolgozó katonai hírszerzőt tiltott ki a Szkripal-mérgezés miatt, akinek a kiküldetése legfeljebb pár hónapon belül amúgy is lejárt volna. Moszkva pedig cserébe egy olyan, nem kifejezetten fontos pozíciót betöltő magyar külgazdasági attasé hazaküldése mellett döntött, aki valójában már régóta ott akarta hagyni Oroszországot, és egy nyugati országba szeretett volna külszolgálatra menni. Végül az orosz válaszintézkedésnek köszönhetően épp ez történt, a kitiltott magyar diplomata kívánsága valóra vált – idézte fel Mesterházy Attila egy, Szijjártó Péterhez intézett írásbeli kérdésében.
- A szocialista képviselő azt kívánta megtudni a külgazdasági és külügyminisztertől, hogy az Oroszországból kitiltott magyar diplomata hol teljesít most szolgálatot, avagy – amennyiben felkészülési idejét tölti a tárcánál –, mely magyar külképviseletre nyert pályázatot.
Az írásbeli választ nevére vállaló Magyar Levente parlamenti államtitkár igencsak érdekes érveléssel állt elő, miszerint a kért adatok nyilvánosságra hozatalára nincs jogi lehetőség, mivel „a vonatkozó joggyakorlat alapján az érintettről olyan következtetések lennének levonhatóak, melyek nem kapcsolódnak szorosan közfeladatának ellátásához, ekképpen aránytalan sérelmet okoznának magánszférához fűződő alapjogának gyakorlásában".
Valójában Mesterházy Attila sem az érintett diplomata nevét, vagy beazonosítására vonatkozó, más adatot nem kért, kizárólag annyit kívánt tudni, mely ország magyar külképviseletén teljesít szolgálatot Oroszország után az érintett.
Mindennek már csak azért is jelentősége van, mert a súlyos köztörvényes diplomáciai botrányokban érintett Orbán-kormány könnyen belekeveredhet a Szkripal-ügybe is. Nagy-Britanniában nyilvánosságra hozták és beazonosították a márciusi dél-angliai Szkripal-merénylet állítólagos elkövetőit, s miközben Vlagyimir Putyin azt állította róluk, polgári személyek, nagyon hamar kiderült és bebizonyosodott, hogy az orosz belügyi nyilvántartások alapján a britek által megnevezett személyeknek valóban közük van a putyini titkosszolgálatokhoz. Csakhogy szeptember 6-án az amerikai, a német, a francia és a kanadai kormány egy Londonnal közös nyilatkozatban közölte:
teljesen megbízik abban a brit megállapításban, hogy Szkripal-ügy két gyanúsítottja az orosz katonai hírszerzés ügynöke, és abban a brit kormányzati véleményben is, hogy az akciót szinte biztosan az orosz állam valamely magas szintjén hagyták jóvá.
Éppen ezért az Európai Unió is diplomáciai válaszlépéseket helyezett kilátásba, majd pedig következtek a kölcsönös szankciók, azaz a diplomata-kitiltások, amelyek bizonyos sajtóinformációk szerint az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között elmélyült „meghitt viszony" eredményeképp igencsak cselesen valósultak meg, méghozzá annak érdekében, hogy az orosz-magyar viszony semmiképpen se láthassa kárát. A teóriát erősíti a külügyi államtitkár mostani válasza.
Az angliai Salisburyben megmérgezett Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök a rokonai szerint már nincs életben, vagy a férfinak nagyon súlyos lehet az állapota. A 66 éves Szkripal az akkor még a GRU rövidítést használó orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott a 2000-es években, és 33 éves lányával együtt márciusban mérgezték meg Novicsok idegméreg-hatóanyaggal a délnyugat-angliai Salisburyben, ahol egy nyolc évvel ezelőtti kémcsere után letelepedett. A mérgezést mindketten túlélték, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak. Moszkva folyamatosan tagadja, hogy köze lenne az incidenshez.
Júliusban két brit állampolgár, Charlie Rowley és élettársa, Dawn Sturgess is megbetegedett pontosan ugyanattól az idegméreg-hatóanyagtól, amelyet Szkripalék megmérgezéséhez használtak, miután Salisburyben megtalálták a méreganyagot tartalmazó, az elkövetők által nyilvánvalóan elhajított parfümös fiolát. Rowley felépült, élettársa azonban a kórházban elhunyt.