Tisztelt Eck-Varga Zsuzsanna asszony!

2008. június 6., 23:10

Nem veszem el a válaszadás jogát a főszerkesztőtől, akivel – hogy mást ne mondjak – jómagam sem értek mindenben egyet, de hát, istenem, ő jegyzi a 168 Órát!

Továbbmegyek: Mészáros Tamás (akinek a nevét sehol nem látom a 168 Óra munkatársai között felsorolva) több írása vagy akár az Úságíróklubban kifejtett véleménye sem nyeri el mindig osztatlan tetszésemet. Ennek ellenére eddig még nem jutott eszembe, hogy Önhöz vagy másokhoz hasonlóan, véleményem érvei között felhozzam egy korábbi időszakban nem, most pedig annál inkább pozitív világnézetemet. Az Ön által említett „rálátásban” biztosan van igazság és támogatást érdemlő elem, de amióta világ a világ, sehol nem lehetett bármiféle törekvést a környezet, azaz mások véleménye és érdekei figyelmen kívül hagyásával megvalósítani, még ha azok az úgynevezett józan ész ellen valók is.

Ha ezt átgondolja, és remélem, egyetért vele, akkor azt is nyilván belátja, az ember nem azért olvas újságot, hogy ott mindenben csak a saját véleményével találkozzon. Én magam feleslegesnek tartanék a kezembe venni ilyen lapot.
Üdvözlettel:

Kurucz Lajos
E-mail