Tiltakoznak Orbán machinációi ellen
Ausztriában több mint 1500-an, főleg újságírók írták alá azt a petíciót, amelyben arra szólítják fel a kormányt, hogy minden kínálkozó alkalommal egyértelműen foglaljon állást a demokráciát és a véleményszabadságot veszélyeztető magyar fejlemények ügyében.
Az „SOS Magyarország” elnevezésű kezdeményezés szövegét eljuttatták Wolfgang Waldner államtitkárhoz. A szervezők azt akarják elérni, hogy Orbán machinációival az osztrák kormány, illetve nem utolsósorban az EU különböző szervei is az eddiginél határozottabban és a közvélemény számára jobban észlelhetően foglalkozzanak – áll a Der Standard beszámolójában.
A dokumentumot a Magánalkalmazottak szakszervezete, az Újságíró Szakszervezet, valamint az ORF Szerkesztői Tanácsának nevében nyújtották át az államtitkárnak, aki arról biztosította őket, hogy a kormány pontosan tudja: gondosan és kritikusan figyelemmel kell kísérnie a magyarországi eseményeket. Számtalan kétoldalú fórumon eddig is szóba hozta a kérdést.
Megígérte, hogy ő maga megvitatja az ügyet, amikor magyar kollégájával találkozik. A magánalkalmazottak képviselője megjegyezte, hogy nem lehet szó nélkül tudomásul venni, amikor Magyarországon korlátozzák a média szabadságát, vagy amikor a bírálókat megpróbálják elhallgattatni. Ezért mindig határozottan ki kell állni az ilyen esetekben. Hozzátették: ezután is figyelni fogják és nyilvánosságra hozzák, mi történik Magyarországon, továbbá hogy a magyar kollégák számíthatnak szolidaritásukra.