Terézanyu titkai
Rácz Zsuzsa első irodalmi könyve – Állítsátok meg Terézanyut! – úgy kelt el százezer példányban, hogy csak pár százezer forint jutott marketingre. A „szinglisztori” főhősének, Kéki Katának a sorsában a női lét kérdéseit boncolgatta hétköznapi nyelven, ironikusan a szerző. Olykor azért belecsúszva némi szentimentalizmusba. A nemrég megjelent Nesze Neked Terézanyu! már komolyabb büdzsével indult. Bár a siker titka aligha csupán a reklámban rejlik. A téma lényegében nem változott, de érzelgősségnek már nyoma sincs. SZTANKAY ÁDÁM írása.
A Nesze Neked Terézanyu! első lapjain korosodó okoskodó ostorozza a főhőst: miként mer sikerkönyvet írni anélkül, hogy bérlete lenne a kanonizált magyar irodalomba. A főhős akként morfondírozik: enni, inni, szeretni, élni lehet bérlet nélkül? Írni miért ne?
A való világban persze akadt sok más kekeckedő is, aki ostort csattogtatva emlegette Rácz Zsuzsa előtt például Esterházy Pétert.
Csak aztán jött a Nagy Könyv köztévés regényrangadó, amelyben az Állítsátok meg Terézanyut! a Harmonia Caelestisszel együtt került az élcsapatba. Akkor az olvasók „kanonizáltak”, nem a megmondóemberek. És így már azon is necces kekeckedni: egyenlő-e a mennyiség a minőséggel. Naná, hogy nem, de van, amikor a mennyiség mégiscsak jelez valamit.
Privát ügyek
Rácz Zsuzsa amúgy a regényes tévérangadón direkt Esterházy Péter mellé ügyeskedte magát egy székre. Az esemény alatt sokat tanult arról, milyen egy tősgyökös magyar arisztokrata, aki nem mellesleg író. Az a bizonyos „sok” röviden: közvetlen, nyitott, elfogadó. Szóval lehet találni hasonlóságot a kanonizált meg a kanonizálatlan elbeszélő között. A többi privát ügy, és abban Esterházy mintha nyitottabb lenne.
Mert bár Rácz Zsuzsa Kéki Katája nagyon emlékeztet Rácz Zsuzsára, az írónő állítja: a legszigorúbb konkrétumokat illetően legfeljebb kétszázaléknyi azonosság van közöttük. Lesz persze több is. Majd egyszer, ha betölti a hatvanat, és ír egy igazi önéletrajzi könyvet. Addig megtartaná magának a tutit.
Másfelől azért nem titok minden.
A Nesze Neked Terézanyu! legtöbb olvasója például úgy reagált az olvasottakra: „Köszönöm, hogy megírta az édesapámat.”
Kéki Kata édesapja a gyermeke sikereit önnön kudarcaként éli meg: elbaltázott múlt – végtelen rosszkedv.
Rácz Zsuzsa szerint a magyar családokban – nemcsak kutatások, tapasztalatai alapján is mondja – túltengnek a démonikus szülők. Főként az apák körében, akik a gyermekeik sikereit számukra rosszul sikerült családi vetélkedőként nézik.
Az írónő – aki mint regényhőse, szintén Miskolcon született – nem tagadja: ha édesapja némiképp elfogadóbb és megengedőbb, talán nem falcol le tizennyolc évesen Miskolcról. És talán sosem születnek meg a „Terézanyuk”. Nem lett volna riadt rácsodálkozás a kora kilencvenes évek Budapestjére, amely Miskolcról érkezve gigászi szörnyetegnek tűnt. Jött a riadt rácsodálkozás, idétlen és idillikus viszonyok, barátságok. Egyetem, angol és kommunikáció szak, közben a rádiós évek a Petőfin. Saját műsorok, főként az elesettek témakörében. Ha már Terézanyu, ugye. Nagy szakmai siker, kicsiny hallgatottság. Mégis inspirációk riportkönyvéhez, amely amúgy miskolci terepen készült drogosokról. (Hazament kicsit megpihenni. Vegyük iróniának.) Kétezer-ötszáz példányban jelent meg. Alapmű a témában.
Rácz Zsuzsa a „honnan hová” alapkérdésére a valóság történéseiben kereste a választ. Az efféle válaszkeresés kényszere pedig – tetszik vagy sem – csak intelligencia kérdése. Amiben az a jó, hogy főúri felmenőktől éppúgy örökölhető, mint másoktól.
Kéki Katát kirúgták a rádióból, Rácz Zsuzsát nem. Ő akkor ment el, s lett ideje hosszabb lélegzetű és szórakoztató szépirodalmi műben, kvázi lektűrben megírni bővebb válaszait saját sorskérdéseire, amikor megszűntek a műsorai. Nem vele volt a baj: a rendszer olyan, amilyen – a Petőfi ma már csupán zenével festi alá a társadalmi talányokat.
Érettségi tétel
A változás mindenesetre meghatározta Rácz Zsuzsa nézőpontját: munkanélküli, pasitlan újságírónő. Amiben nincs semmi dehonesztáló: elég komoly spiritusz kell ahhoz, hogy valaki munka nélkül, társtalanul szórakoztató irodalmat írjon. Ami szól is valamiről. Az Állítsátok meg Terézanyut!-ból száznegyvenezer példány kelt el. Műfaja itthon újszerű volt, a válaszaiból kiolvasható társadalmi diagnózis pedig fontos. Rácz Zsuzsa azt mondja: Magyarországon máig tisztázatlan az újkori családmodell szereplőinek karaktere. Az anyáké még csak-csak, de a pasiké – kvász. Frissen megismert tanulmány szerint a magyar nők több mint kilencven százaléka úgy látja: a család és a gyermeknevelés elsősorban még ma is női feladat, miközben jogos igény a nők részéről, hogy maguk is dolgozzanak. Ez matematikailag sem stimmel.
A Terézanyu íróját a feministák elfogadták. A női olvasók ezrei saját kalamajkáikat látták viszont az első magyar szinglikönyvben, a férfi olvasók pedig eltöprenghettek nemük szerepzavarain. Irodalmi berkekben egyesek ekézték a könyvet, mások – közkívánatra – tananyaggá, érettségi tétellé tették.
Hamar filmre is került a mű. Amikor az ez ügyben történt „csintalanságok” miatt Rácz Zsuzsa perre ment, filmes ismerősei azt kérték rajta számon: miért rontja el a „játékukat”?
A nagy siker okán majdnem elfogyott a spiritusz. „Annyira megijedtem mindattól, ami a sikerrel jött. Ez az egész olyan volt, mint ha elmész a nőgyógyászhoz, gratulál, hogy hathetes terhes vagy, és másnap szülsz egy négykilós gyereket. Nem volt átmenet.” Ezt nyilatkozta akkor, így látja ma is.
Colin Powell magyarországi látogatásakor meghívták az amerikai követség ünnepi ebédjére. Az akkori amerikai külügyminiszter volt az egyetlen, akinek néhány szavából kiderült: csodálja az efféle sikert. A válogatott társaság honi tagjai inkább elhúzódtak tőle.
Szívből, igazán
Az első Terézanyu megjelenése után Rácz Zsuzsa ugyanakkor több ezer emberrel levelezett válogatás nélkül szívből, igazán. Miközben bérletes lehetett volna a magányosok klubjában. Hétköznapjaiban tehát volt némi dermesztő üresjárat. De aztán szétesés helyett inkább továbbtanult. Egyetemi szinten képezte magát supervisornak, coachnak. Egyszerűsítve: olyan szakemberré, aki nem csupán szívből és igazán, hanem profi módszerekkel képes sorsokat egyben tartani. Menet közben önmagával is alaposan szembenézett. Ami azzal járt: búcsút vett a démonjaitól, és feladta a szinglilétet. Ehhez persze olyan társ kellett, akinek legalább annyi önismerete van, mint neki.
A Nesze Neked Terézanyu!-t lánya születése után fejezte be. Amikor már tudta: honnan hová. De a miértekből kijön majd még egynéhány regény.