Olyan sok orosz jött Hévízre, hogy az Orbán-kormány közpénzből templomot épít nekik

2019. december 27., 16:54

Szerző:

Ma helyezte el új templomának alapkövét Hévízen a Moszkvai Patriarchátus Magyar Ortodox Egyházmegyéje.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére elmondta, a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére elnevezett ortodox templom az Ady utcában épül mintegy 400 millió forintos költséggel.

Templomot épít az ortodox egyház Hévízen
Fotó: MTI/Varga György

A polgármester felidézte, hogy az Orbán-kormány még 2017-ben mintegy 2,4 milliárd forint támogatást biztosított a magyar ortodox egyházmegyének három templom felújítására és egy új építésére. Ez utóbbit régóta tervezték, hogy Hévízen építik fel, mert a fürdővárosban és környékén nagyon sok oroszajkú, ortodox vallású él, jelentős az orosz és ukrán turistaforgalom, az egyházmegye ezért már hosszú évek óta tart miséket is a városban.

Az egyházmegye három magántulajdonú telek megvásárlásával és összevonásával találta meg a templom helyét az Ady utcában. Az önkormányzattal egyeztetett tervek alapján egy mértéktartó, 15-ször 15 méter alapterületű, 12 méter magas, jellegzetesen hagymakupolás templom épül fel egy év alatt - jelezte Papp Gábor.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.