Teljesen megváltozott a Jobbik álláspontja Ungár Péterről

Az LMP-s politikus hitelesnek tartja az egykor antiszemita húrokat is pengető szélsőjobboldali párt mérséklődését.

2021. június 15., 15:10

Szerző:

„A tavaly tavaszi körlevelünk óta teljesen megváltozott a Jobbik álláspontja Ungár Péterrel kapcsolatban. Még tavaly nyáron tisztáztuk vele nyíltan az ellentéteket és félreértéseket köztünk, amely kapcsán meggyőződtünk arról, hogy Péternek nem volt köze és szerepe a Jobbik bomlasztásában. Azóta aktívan együtt dolgozunk vele az ellenzéki együttműködésben, és a szűk egy év alatt szerzett tapasztalataink alapján Ungár Péter mind a magyar nemzet, mind a kormányváltás irányába elkötelezett ellenzéki politikus, aki számtalan fontos társadalmi kérdésben aktív és kezdeményező munkát végez. Ezek alapján is őt tartjuk a legalkalmasabbnak arra, hogy Hende Csaba kihívója és legyőzője legyen 2022-ben, ezért támogatja őt a Jobbik az előválasztáson” – válaszolta megkeresésünkre Szabó Gábor, a Jobbik országos választmányának elnöke.

Ungár Péter szintén azt válaszolta a 168-nak, hogy tisztázták a félreértéseket. Hozzátette:

„Jakab Péterben egy megbízható szövetségest ismertem meg, nagyon kiegyensúlyozott a viszony a Jobbik és az LMP között.”

Ungár Pétert arról is kérdeztük, mennyire tartja vállalhatónak a Jobbik támogatását. Válaszai szerint hitelesnek tartja az egykor antiszemita húrokat is pengető szélsőjobboldali párt mérséklődését. „Mindenkinek megvan a joga és a lehetősége, hogy megváltoztassa a véleményét, és én őszintének tartom, hogy sok mindenben megváltoztatták a véleményüket” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy álláspontja szerint a kormányváltáshoz a Jobbik részvétele elengedhetetlenül szükséges.

„Az az információ, hogy homoszexuális vagyok, már azelőtt a rendelkezésükre állt, mielőtt egyáltalán felmerült volna a támogatásom”

– nyilatkozta lapunknak Ungár Péter. „Nem értek egyet a Jobbik mai szavazási magatartásával, de maga a párt is azt nyilatkozta, hogy az ellenzék kormányra kerülésével ki fogjuk venni a kifogásolt részeket a törvényből, és ez a lényeg” – válaszolta arra a felvetésre, hogy a Jobbik egyedüliként szavazta meg az ellenzék szerint homofób passzusokat is tartalmazó pedofiltörvényt, amely elleni tiltakozásul a többi párt képviselője – köztük maga Ungár Péter is – távol maradt a szavazástól.

(Kiemelt kép: Ungár Péter LMP-s képviselő az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 24-én. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)