TÁRLAT » ...és árnyék

Fény és árnyék: ezt, az eredetinek semmiképpen nem mondható címet adta a Felső Belvedere a Max Kurzweil életművét (vázlatosan) bemutató kamarakiállításának. Csak félig jogosan: a bécsi szecesszió első vonalbeli, de a nagyközönség számára kevéssé ismert alkotója életében jóval több volt az árnyék, mint a fény. (Igaz, igaz, impresszionisztikus képein, főleg a déli vidékeken festett tájképeken sok a vidám, világos szín, de Kurzweil kezén ezeknek is valami különös, melankolikus jelentésük lesz.) A tárlatra is a művész halálának századik évfordulója okán kerül sor. Mint ismeretes, Max Kurzweil 1916-ban halt meg, önkezével vetve véget életének. (És magával sodorva az önkéntes halálba tanítványát-szerelmét is, folytatva mintegy a Rudolf trónörökös teremtette tragikus bécsi hagyományt.) De egész életét és életművét belengte a tragédia előszele, a magány, a bezárkózás érzése. Önarcképein éppúgy, mint a feleségéről készült megannyi festményen a szomorúság, az elveszettség, a bánat ezernyi megfogalmazásával találkozhatunk. Ez, persze, divatjelenség is a századvégen, de Kurzweilnél jóval több ennél: valódi, újra és újra megélt élmény. Hogy ez a világtól való tudatos távolságtartás lett-e az oka, hogy az elmúlt évszázadban a kurzweili ?vre szinte kiszorult a köztudatból, vagy a hagyaték némileg mostoha sorsa a magyarázat, arra most még nehéz lenne választ adni. Akárhogy is van, feltűnő, hogy míg a bécsi szecesszió emblematikus alakjainak legismertebb munkái mára a szuvenírárusok legkedveltebb motívumaiként popularizálódnak, addig Max Kurzweil neve is jószerivel ismeretlen a tárlatlátogatók előtt. Holott, hangsúlyozzuk még egyszer, egykor elismert és teljes jogú tagja volt a Szecessziónak, a csoport nem egy emblematikus művét ő készítette. Ez a kiállítás figyelemfelkeltőnek és kedvcsinálónak tökéletes, de az életmű igazi mélységeit még fel kell majd tárnia a művészettörténetnek.
Nádas Sándor