Tages Anzeiger: Így segít a Kerékpáros Maffia a nyomorgó magyaroknak
A 10 millió magyar egyharmada a létminimumon él, vagy már teljesen elszegényedett, ám az állam nem törődik velük – írja a Tages Anzeiger.
A lap bemutatja, hogy a nyomorgóknak hogyan próbálnak segíteni például a biciklis futárok – önkéntes alapon és nagyon okosan. A Budapesti Kerékpáros Maffia elnevezésű szerveződés tagjai enyhíteni igyekszenek a nyomort, ezért ételt, ruhát és takarókat visznek a rászorulóknak.
Minden 2. hétvégén vagy 30-an összegyűlnek a régi zsidó negyed egyik éttermében, közösen főznek, majd az étellel az éjszakai hajléktalan szállásokhoz tekernek. A vitamin kommandó pedig hetente háromszor gyümölcsöt kézbesít a földönfutóknak.
A civil kezdeményezéseket általában nem sokra becsülik Magyarországon. A rendszerváltás után is fennmaradt az a meggyőződés, hogy mindent az államnak kell intéznie. Az Orbán-féle autoriter irányvonal, valamint a jóléti kiadások drasztikus megkurtítása azonban az eddigi álláspont felülvizsgálatára készteti a fiatalabb nemzedékeket. A biciklis maffia vezetője azt mondja, hogy ők nem politizálni akarnak, hanem tetteket felmutatni.
Természetesen nem vált be a kormánynak az a számítása, hogy a törvény erejével tüntesse el a városképből a hajléktalanokat. Budapesten mintegy 10 ezer embernek nincs saját otthona, a menedékszállásokon azonban csak 6 ezer hely van, de ezeknek sincs jó hírük az érintettek között – a betegségek és az ott elkövetett bűncselekmények miatt. Több százan ezért saját maguk eszkábálta kulipintyókban élnek a városi erdőkben. Mások számára kizárólag az aluljárók nyújtanak védelmet a hideg és a nedvesség ellen.
A rendőrség megértést tanúsít és csak ritkán lép fel a papundekliből és takaróból épült táborok ellen. De a kerékpáros csapat is jó viszonyt ápol a rend őreivel, mert egyébként tilos lenne élelmet osztani a közterületeken. Amúgy idáig ebben az évben 25-en fagytak meg az országban. Tavaly több mint 250-en végezték ilyen módon, és nem csak az utcákon.
Az Eurostat szerint a magyarok 33 %-ra leselkedik a szegénység, nekik nincsenek pénzügyi tartalékaik, gyakran az áram-, vagy a gázszámlát sem tudják kifizetni. Egy szakértő arra figyelmeztet, hogy gyorsan terjed a gyermekszegénység, 600 ezer kiskorú szenved ínséget. Számukra külön gond, hogy a karácsonyi szünetben nem kaphatnak enni az iskolában.
A biciklis szervezet nem vesz részt a kormányellenes tüntetéseken, mert szeretne politikamentes maradni. Tagjai azonban most már olyan családokat is látogatnak, akiknek a lakáson kívül másuk már nem maradt.
(Forrás: Szelestey Lajos)