Szülész-nőgyógyászt és matektanárt választottak be a Momentum elnökségébe

Nemrég gyors egymásutánban ketten is elhagyták a testületet.

2017. augusztus 19., 19:09

Szerző:

A nemrég gyors egymásutánban távozó két elnökségi tag, Pottyondy Edina és Kádár Barnabás helyére Cseh Katalint és Dukán András Ferencet választotta meg szombaton a Momentum Mozgalom.

Soproni Tamás, Orosz Anna, Fekete-Győr András pártelnök, Dukán András Ferenc és Cseh Katalin
Fotó: Momentum Mozgalom honlapja

Cseh a Momentum egyik alapító tagja, szülész-nőgyógyász rezidens. Hollandiában végzett egészségügyi közgazdaságtan szakon végzett. Dolgozott a párt egészségügyi programján, és köreműködött a nemzetközi kapcsolatainak a kiépítésében. Ennek az egyik figyelemre méltó eredménye volt, hogya közelmúltbeli budapesti látogatásán Michael Roth európai ügyekért felelős német államminiszter az ellenzéki pártok közül csak a Momentummal ült le tárgyalni. Ami Dukánt illeti, matematika- és etikus vállalkozói ismeretek tanárként 2016 tavasza óta a Momentum tagja. Eddig csepeli alapszervezetet vezette, ami mellett a párt oktatási programon dolgozott.

A háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet, közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.

Új villamosjáratot indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton, a 2B jelzésű villamos Pesterzsébet és a Jászai Mari tér között jár majd. A pesti fonódó villamosfejlesztés részeként induló járat átszállás nélkül tesz elérhetővé három metrójáratot a XX. kerületi lakosoknak.