Szovjet csapatok – Amiben Orbán és Vágó István is téved

Mint arról beszámoltunk, a Bild című német lap terjedelmes interjút közöl a magyar kormányfővel Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulója alkalmából. Ebben Orbán Viktor arról beszél, miért „mondta ki” Nagy Imre újratemetésén, „amit senki sem mert”, vagyis miért követelte a szovjet csapatok távozását Magyarországról. Vágó István a Facebookon replikázott, szerinte nem Orbáné, hanem Grósz Károlyé az elsőbbség a csapatkivonás felvetésében. Ám mindketten rosszul emlékeznek – írta honlapján az ATV.hu.

Az Orbán Viktorral készített interjúban az MTI szerint kormányfő azt mondta, hogy 1989 „a fordulat, a szabadság, a forradalom éve volt”, amelyben az emberek megértették, hogy félelem nélkül beszélhetnek és cselekedhetnek. Abban az évben „gondolhattuk és mondhattuk először, amit akartunk, mint minden más normális európai”, és így 1989-ben „vált a homo sovieticus ismét normális emberré”.

Orbán szerint a szertartás azt jelezte Nagy Imre családjának és egész Magyarországnak, hogy „végre az ország kultúrájához illő módon” róhatjuk le kegyeletünket a szovjet megszállók elleni 1956-os forradalom jelképes alakja előtt.

Orbán Viktor téved

Orbán Viktor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy volt-e benne félelem, amikor a még az egész keleti blokkot megszállva tartó szovjet csapatok kivonulását követelte a kommunisták által meggyilkolt Nagy Imre koporsójánál.

„Végre ki akartam mondani, amit senki sem mert. Nem azért, mert én lettem voltam a legbátrabb. Nem is azért, mert én voltam a legokosabb. Hanem azért, mert én voltam a legfiatalabb. Aki fiatal, az radikálisan gondolkodik. Megveti a tabukat. Egyszerűen az igazságot akartam elmondani„ – idézte fel Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ”a megkönnyebbülés nagyszerű érzése" töltötte el.
Kétségtelen: a fiatal Orbán beszéde váltotta ki a legkomolyabb visszhangot a temetés után. Ezen szörnyülködtek a keményvonalas közép-európai állampártok orgánumai és a „békés átmenetet” szorgalmazó magyar reformkommunisták. Ám az, hogy Orbán olyat mondott volna ki, amit előtte „senki nem mert”, nem igaz.

Vágó István is téved

Nem mintha Vágó Istvánnak lenne igaza, aki Facebook-oldalán egyenesen Grósz Károlynak tulajdonítja a szovjet csapatok kivonását – az elsőség értelemszerűen nem az MSZMP utolsó főtitkáráé, de nem is a jelenlegi kormányfőé.

Kétségtelen, hogy a szovjet csapatok létszámának csökkentése 1989 áprilisában megkezdődött, de ez korántsem jelentett teljes csapatkivonást. Arról csak 1990 márciusában állapodott meg Horn Gyula magyar és Eduard Sevarnadze szovjet külügyminiszter egymással.

Grósz Károly annál is kevésbé „nyilatkozhatott” a csapatkivonásról, minthogy 1989 végéig a Magyarországon állomásozó 65 ezres szovjet állományból mintegy 12 ezer embert vontak vissza, és az akkori tervek szerint 1990 végéig további 6000 katona hagyta volna el Magyarországot. A teljes kivonulás csak 1990 tavaszán, a Horn-Sevarnadze megállapodással került napirendre.

Mégis volt valaki, aki – ha csak rövid idővel is – de Orbán előtt, és pontosan ugyanakkora nyilvánosságnak beszélt a szovjet kivonulás szükségességéről, mint a mai miniszterelnök. Az illető a Nagy Imre újratemetésén Orbán előtt beszélő Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke volt.

Rácz a következő kérdést tette fel az egybegyűlteknek:

„Vajon megvan a lehetősége annak ma, hogy a magyar hősök véréből fölvirágozhat a magyar szabadság? Nincs meg a lehetősége ennek, mert nagyon sok akadály van még a magyar társadalom előtt.

Az első, és a legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország területén. Ezek az eredményei az ő jelenlétüknek, ezek a koporsók! És a megkeseredett mai életünk is! Azért kérjük a világ valamennyi becsületes emberét: közösen segítsük hozzá a Szovjetuniót, hogy minél hamarabb kivonhassa csapatait magyar hazánk területéről.

A második akadály a kommunista párt, amely görcsösen ragaszkodik a hatalmához, holott a napnál világosabb, hogy az, amit nem tettek meg 43 éven keresztül, az többé már nem tehető jóvá. Rajtuk múlott, hogy milyen volt ez a 43 év magyar élete. A magyar népnek csak el kellett viselni, és ebbe rokkant bele a magyar társadalom.

A harmadik akadálya az a szétfolyó társadalmi erő, amely ma a magyar társadalmat jelenti. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar sorskérdést csak összefogással tudjuk megvalósítani. Ezért minden magyarnak fölhívom a figyelmét, hogy az első kötelességünk, hogy fogjunk össze, és ne millió pártba osszuk el a nemzet erejét.”

Rácz Sándor itt kétségtelenül a klasszikus többpárti demokráciával szemben foglalt állást, amit lehet kritizálni, de tény: Orbán mellett (sőt: előtt) ő is „ki merte mondani” a szovjet csapatok kivonásának szükségességét.