Szóvá teszik majd a miniszterelnöknek

Elítélte a kormánya által fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József újratemetését a román miniszterelnök. Victor Ponta „szélsőségesek választási érdek által vezérelt gesztusának” nevezte az újratemetést, egyúttal jelezte, mindezt szóvá fogja tenni Orbánnak.

2012. május 28., 09:35

A román kormány határozottan támogatja a Hargita megyei prefektust, aki közigazgatási eljárást indított Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésének engedélye ellen, jelentette ki közleményében Victor Ponta román kormányfő.

Ponta elítélte a kormánya által románellenes, antiszemita fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő újratemetésére irányuló kísérletet, egyben aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos incidensek miatt.

„Továbbra is tiszteletben tartjuk Romániában a kisebbségi jogokat és elkötelezettek vagyunk ilyen tekintetben, ami országaink kapcsolatát segíti. De ez nem jelenti azt, hogy eltűrjük a szélsőségesek gesztusait, amelyeket csak választási érdekek vezérelnek” – írta Ponta. Véleménye szerint a magyar politikusok, közöttük a magyar parlament elnökének nyilatkozatai „nem illeszthetők bele a román és a magyar állam jószomszédi viszonyába”, és ezt szóvá kívánja tenni Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó első megbeszélése alkalmával.

A román kormány – a vasárnap este közzétett közlemény szerint – méltányolja a polgármester hozzáállását és az RMDSZ mérsékelt álláspontját, azt, hogy az RMDSZ nem csatlakozott a „szélsőségesek választási kampányakciójához”.

Iktatószámon bukott az újratemetés

A szervezők vasárnap megtartották a megemlékezést a székelyudvarhelyi papkertben, csak Nyirő József újratemetése maradt el. Mintegy kétezer megemlékező gyűlt össze a rendezvényre, amelyen megjelent és beszédet mondott Kövér László, az országgyűlés elnöke is.
A szervezők közleménye Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármestert tette felelőssé amiatt, hogy az elhibázott iktatószámú temetkezési igazolás helyett nem bocsátott ki újabb, immár formailag hibátlan igazolást.Vasárnap reggel a polgármester is közleményt bocsátott ki, amelyben tudatta, a hivatal által kibocsátott temetkezési okmány minden vonatkozásban megfelel minden követelménynek. Bunta sajnálatosnak tartotta, hogy a politika durván beleavatkozott Nyirő végakaratának a teljesítésébe.