Szorgosan hamisítja az aláírásokat egy bot a Fidesz petíciójára

Még az email-címeket se ellenőrzi a petíciós oldal, így aligha vehető komolyan az összegyűjtött aláírások száma. 

2021. november 26., 18:59

Szerző:

Tomanovics Gergely csütörtök este több élő közvetítést is elindított a Youtube-csatornáján arról, ahogy az általa írt algoritmus tömegesen tölti ki a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Márki-Zay! petícióját. A végén 2300 fölött járt már a kitöltött petíciók száma – írja a 444.hu.

Mint Tomanovics írta, a STOP Gyurcsány! Stop Márki-Zay! petíció oldala

„még a nemzeti konzultációénál is trágyább: nem csak a CAPTCHA-t nem sikerült beállítani még most sem, de ez már az e-mailcím valódiságát se ellenőrzi, úgyhogy teljesen komolytalan az egész, a Fidesz által közölt kitöltésszámot is ennyire vehetjük majd komolyan – a NERbot célja, hogy erre rávilágítson”.

Amint a lap emlékeztet rá Tomanovics nyári, a nemzeti konzultációt meghekkelő akciója miatt a kormány feljelentést tett, bár nehéz lenne megmondani, milyen bűncselekmény történt, hiszen a védelem hiányában még csak fel sem kellett törnie azt. 

(Kiemelt képünk: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (elöl, b), Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke (k) és Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület-KDNP pécsi városházi képviselőcsoportjának vezetője, Baranya megye fenntartható városfejlesztésért felelős biztosa (b3) az egyik, Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! aláírásgyűjtő pontnál Pécsett, a Csontváry úton 2021. szeptember 16-án. MTI/Kiss Dániel)

Törvénysértő helyzet állt elő Ferencvárosban, de az ismételt szavazáson ezt orvosolták. Baranyi Krisztina polgármester szerint a képviselők nem is titkolták, hogy saját illetményemelésük elmaradása miatt alakították így a helyzetet.