Szoborcsaták - Cserélhető bronzfejek

– Megint a postás harapta meg a kutyát – bosszankodik Ráday Mihály (nyugdíjazott tévés, Unokáink sem fogják látni), már városházi tanácsadóként. Tarlós főpolgármester nemrég kérte fel. – Ha a sajtó valóban olyan „központi” lenne, amilyennek képzelik, nem keresett volna a Blikk és egy rádió Nagyboldogasszony-ügyben. De ez képtelenség. Blöff.

Visszamorgunk: miből gondolja, hogy csak blöff lenne? 1990-ben elképzelhető volt, hogy Szegeden Horthy-szobor áll? Csaknem a Várban landolt Teleki Pál mellszobra, talán a zsidótörvények emlékére. És persze indul a Wass Albert-projekt. Díszmécsek lobognak a turulszobor körül. Ez mind olcsó blöff?

– Ugyanakkor felépült a szoborpark – kontráz Ráday –, és nem olvasztottak, zúztak be semmit. A múltat nem lehet végleg eltörölni, még akkor sem, ha „foltos”. A szoclib városvezetés védőernyője alatt Finta József tervezett feszületet a Gellérthegyre. Aki a Szabadság hídról felnéz, keresztet is láthat.

Kár, hogy nem akarja látni, mert újabb és újabb „ellenséges köztéri objektumok” kerülnek célkeresztbe. Vörössel mázolják be Churchill szobrát és George Washingtonét, lefeszegetik Lukács György emléktábláját, félbarbár törzsi ünnep keretében táncolják körül Károlyi Mihály „kipával feldíszített” szobrát.

Károlyi ideális bűnbak, árulása kilencvenéves közhely. Távollétében elítélték, rehabilitálták, megdicsőült, hazatért, mégis száműzetésben halt meg. Örök vesztő, a történelem lúzere.

Hajdu Tibor történész, a téma specialistája kifejtette: a Trianon-ügy kicsépelt szalma. Az elképesztő területvesztést akkor kerülhettük volna el, ha nem tör ki a háború, vagy széles körű autonómiát adunk a nemzetiségeknek. Ezt egyetlen magyar politikus se vállalhatta. Károlyi sem. Tragikus pillanatban sodródott az ország élére, s nem volt elég tehetséges, erélyes ahhoz, hogy a katasztrófát mérsékelje. De az emberi tudatlanság és az öncsalás vágya végtelen. Csoda, hogy a „vörös grófot” csak most, húsz év után idézik raportra. A baloldal pedig felvette a kesztyűt. Zászlója Károlyi.

Pedig az óvatosság sosem árt Ormos Mária történészprofesszornak a kilencvenes években volt egy figyelemre méltó javaslata: elhunyt nagyságról közterületet csak kétszáz évvel az illető halála után lehessen elnevezni. A szoborkérdést is szabályozta volna, valamivel megengedőbben.

– Miért kell Szeged városát Horthyval reklámozni? – értetlenkedik Ráday. – Ez olyan, mintha Kádár lenne Szolnok védjegye. Ebben az országban annyiszor változik a közítélet, hogy az már meghaladja történelmi feldolgozóképességünket. Hányféle figuráról, eseményről neveztek el utcát, közteret? Horthy Miklós, Hitler, Mussolini tér, Sztálin út, Vörös Hadsereg útja...

Megérné várni egy kicsit.

Aktív politikus korában, amikor a Budapest-törvényt az önkormányzati törvénybe apportálták, Ráday rávette képviselőtársait: szabjanak határt a város szellemi szétdarabolásának, a kerületek túlhatalmának. Be is vették a szövegbe: „Emlékmű Budapesten csak a főváros engedélyével állítható.” Mégis fura lenne, ha az Üllői út páros és páratlan oldalán farkasszemet nézne Lenin és Bárdossy.

Ez a tilalom a múlté. Pokorni polgármester addig küzdött turulmadaráért, míg végül neve összenőtt vele. Az egykor liberális tanárember „átvitte” a lex Pokornit. A szoborállítás joga ma már a kerületeké. Pedig ami a turult illeti, ez üresjárat volt. A választások után a városháza örökbe fogadta a madarat.

A törvény veszélyeket is hordoz.

A Gellérthegy a világörökség része. De ha egy hagymázos alak ülne az I. kerületi polgármesteri székbe, nincs senki, aki kontrollálhatná. Indulhatna a Nagyboldogasszony-akció”.

Ráday nem hisz ebben. Nyilván Tarlós is tiltakozna.

Zsigmond Attila (Budapest Galéria) mértéktartó óvatossággal bírál.

– Nem akarok megkérdőjelezni egy ennyire új törvényt, de talán úgy helyes, ha a város egységes elvek szerint működik.
Zsigmond távolságtartása indokolt. Már nem politizál, de „szoborvonalon” is nő a nemzeti összetartás.

A Budapest Galéria állítólag beolvad a Budapesti Történeti Múzeumba, és a végén az egész a nemzeti összefogásba.

A turulmadárral csak a bajok voltak. 1992 őszén három újságíró üldögélt a köztársasági elnöki sajtóirodán. Faragó sajtófőnök idegesen feszengett. Baráti kérése volt az „elnök úr nevében.” Gönczöt nemrég fütyülték ki a Kossuth téren, a szélsőjobb kórusban fujolta, miközben az elnök épp szoboravatásra készült. Tatabánya restauráltatta kedvenc ragadozó madarát, a turulszobrot. Azt kellett ünnepelnie.

– Figyeljetek, baráti sajtósegítséget kérnénk. Be kéne hozni ezt a turult kicsit középre.
– Középre? Honnan? – hüledeztünk.
– Jobbról. A turul jobbos madár, de a bányászok szeretik. Demokratizálni kellene.
– Hogy gondolod?
– Hát, írjátok... Például azt, hogy... hogy ő sólyom. Kerecsensólyom, népi állat, jószívű, áldozatkész, a fiókáit szereti és eteti. Arany is feldolgozta.
Az ötlettől Faragó felvillanyozódott.
– Ez az, Arany. Arany János, a haladó költő...
Kicsit más azonban a turul, ha nem Tatabányán, hanem a Böszörményi út úri közönsége előtt „lép fel”. Megvédése nagy jobboldali diadal volt.

A kerület fideszesei szerint a turulvita a magyar közélet rákfenéje. A sas ősi toposz. A nemzeti büszkeség, az erő szimbóluma. Majd minden ország címerében szerepel, Lengyelországtól Ausztriáig, nem is szólva a római sasról.

– Rendben van, de itt jön a csavar – kontráz Ráday. – Az árpádsáv 1270-ben érkezett hozzánk Katalónia felől. A Rákóczi-szabadságharc után a magyarok nem is látták, egészen a nyilasuralomig. Mit jelent nekünk a modern turul?

Ideoháborút, felzúdulást, utcai zsidózást. Lehetőséget a „nemzeti önmeghatározásra”.

Zsigmond Attila szerint a helyzet sivárabb. A rongálások, pusztítások vezérmotívuma ritkán a politikai szenvedély. Az esetek zöme rendőri eljárást igénylő fémlopás.

– Magyarországon nincs forradalom, népmozgalom, káosz, amikor a „népi szobordöntés” dívik.
Ráday szerint vagy beletörődünk, hogy velünk él a múlt, vagy az ókori Róma gyakorlatát követve szobortörzseket állítunk, igény szerint cserélhető fejekkel.

Húsz év alatt átalakult a város. Lenin a szoborparkig hátrált, Marx és Engels eltűnt a Margit híd mellől, Bajcsy-Zsilinszky Tarpára távozott. Van turulunk, s nyilván lesz Wass Albertünk is. Jobboldali városkép formálódik. A polgármesterek nyomot akarnak hagyni a történelemben. Tarlósnak nem tetszik az ’56-os emlékmű, neki a Gyurcsány-korszak emlékét idézi. Fónay Jenő buzgón helyesel.

– Ha elbontaná, fizesse is ki – mosolyog Ráday. – Ott ült a bizottságban. Akkor egyetértett?

De új idők járnak, Fónay mindenkivel egyetért, akivel öt perce beszélt.

Heroikus szobortervek születnek. Egy lovas-nomád innovátor „Attila hun királyunk” szobrát álmodta a Clark Ádám tér mellé. Ezzel csak a baj az, hogy Attila király volt ugyan, de a hunoké. Ezen az alapon Dzsingisz kán is állhatna a Deák téren. Az Ifjabb Andrássy Gyula Alapítvány ifjabb Andrássy Gyula lovas szobrát állítaná az apáról elnevezett Andrássy út torkolatába. De az idősebb Andrássy „beolvadt” Sztálinba, és ’56-ban Sztálin is eltűnt.

A szobrok sorsa tanulságos. Kollégánk, Bodor Pál Diurnus mesél egy szomorkás családi történetet.

A bronz, amelyből nagyapjának szobrát öntötték, három korszakban három alakot öltött. A székely nemes, bankigazgató a művészetek pártolója volt, Trianon után távozott Erdélyből. A marosvásárhelyi színház rajongói bronzszobrot állítottak neki. Budapesten megalapította a Szieszta Szanatóriumot (Kékgolyó utca). Diurnus itt született. A bankár szobrát a háború után ledöntötte az osztályharcos lendület. Az „anyag” Sztálin vásárhelyi szobrába vándorolt, ám ezt is eltakarították. A bronz újra a marosvásárhelyi Kultúrpalota pincéjébe került, hogy a hatvanas évek elején a Felszabadító Hős Román Katona matériája legyen.

A nagyapát és a színésznő nagymamát ’44-ben gyilkolták meg a nyilasok. A bronz megvan. A színház ma is áll.

Szálasi Ferencnek állítottak a hungarista mozgalom jelképét is tartalmazó emlékoszlopot március 12-én Mezőkövesden.

A nyilasterrort irányító „nemzetvezető” emlékművét kivégzésének évfordulóján magánportán leplezték le, ám az avatásán részt vettek a Pax Hungarica Mozgalom, a Lelkiismeret ’88, a borsodi gárda és a Hatvannégy Vármegye mozgalom tagjai is. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság azt vizsgálja, hogy a résztvevők megvalósították-e az önkényuralmi jelképek használatának bűncselekményét, és propagálták-e azt nagy nyilvánosság előtt.