Szlovákok a kirakatban, nekünk meg annyi

A napokban járt Brüsszelben. Milyen visszhangja van a szlovák–magyar helyzetnek?

Az unióban a világméretű válság, az energiaellátás jövője, az általános felmelegedés, Európa versenyképessége a téma. Másrészt az EU úgy gondolja: a viszálykodó felek oldják meg egymás közt a problémáikat. Az európai közösséget 27 tagállam alkotja, és máshol is akadnak gondjaik a „szomszédoknak”.

Amúgy az EU beavatkozhat a tagállamok kapcsolataiba?

Az EU mi vagyunk, magyarok, szlovákok, franciák, németek, s folytathatnám a tagállamok sorát. Igaz, a szövetség létrejöttének a történelmi megbékélés volt az eredeti célja – a második világháború után. Bár a demokratikus alapelveket deklarálták az alapszerződésben, arról nem rendelkeztek: mi történjen, ha valahol sérülnek az „európai értékek”. Igaz, amikor Haider radikális jobboldali pártja kormányra került 2000-ben, a többi EU-tag szankciót kezdeményezett Ausztria ellen. De ez nem tartott sokáig. Látták, hogy eredménytelen.

Aztán már nem is tiltakoztak, amikor Lengyelországban hatalomra kerültek a szélsőséges Kaczyński fivérek.

Az unióban tiszteletben kell tartani minden demokratikusan megválasztott kormányt.

Csakhogy az unió ma már inkább gazdasági érdekközösség. Lehet, a piacszerzés fontosabb, mint a demokrácia védelme?

Tény: a kontinens biztonságpolitikai kérdései eleve a NATO-hoz kerültek, az EU elsősorban a közös piaccal foglalkozott. De ez nem jelenti azt, hogy ne lennének fontosak a politikai céljai és a társadalmi értékek. Leggyakrabban épp a külügyminiszterek találkoznak Brüsszelben: tanítják, formálják egymást, miként kell viselkedni Európában. Sok minden fehér asztalnál és a folyosókon dől el. Annak is lehet komoly hatása, hogy – mondjuk – az egyik külügyminiszter odamegy szlovák kollégájához, s megkérdi: „Biztosan jó, ahogyan a magyarokkal viselkedtek?”

Mégis hallani, hogy az unióban újra fölerősödtek azok a hangok, amelyek már a 2004-es bővítést is ellenezték, mondván: az új közép-európai tagállamok az EU-ba „importálják” politikai feszültségeiket.

Annak idején valóban voltak ilyen felhangok. De mi már bent vagyunk a „klubban”. Az ostor azokon csattanhat, akik még várnak a csatlakozásra.

Mi leszünk a bűnbakok, ha netán a többi tagjelölt felvétele késik?

Ezt nem hiszem. De azt tudni kell: Európában minden országról kialakult egy kép. Szlovákiát mintaállamnak tartják gazdasági fejlődése és a korábbi külpolitikája miatt.

Erről a magyarokkal folytatott „jószomszédi viszonyuk” győzte meg az EU-t?

Nem éppen. A szlovákoknak kitűnő a kapcsolatuk a Balkánnal, Szerbiában csatlakozást elősegítő projekteket indítottak. De főleg azt értékelik a szlovákoknál, hogy az előző, a Dzurinda-kormány végigvitte a reformokat, vállaltak fájdalmas intézkedéseket is. Nem akadtak el a vizitdíjnál, mint mi. És a Fico vezette koalíció most learatja a reformsikert, bevezeti az eurót. Az összképet egyelőre még a magyarellenes megnyilvánulások, Slota kirohanásai sem homályosítják el.

Magyarország viszont gazdaságilag lemaradt, a nemzetközi hírekbe pedig leginkább azzal kerülünk be, hogy itt radikális bandák randalíroznak.

Brüsszelben már megkérdezték tőlem: hogyan tudok Pesten ép bőrrel bejutni a munkahelyemre? Magyaráznom kell, hogy nálunk nem mindennapos a felfordulás. A nemzetközi médiába előbb kerül be, hogy a Nemzeti Őrsereg egyenruhában megjelenik a Felvidéken, mint a szlovákiai magyar tankönyvek ügye. Az unióban rólunk azt gondolják: itt tolerálják a fasisztoid jelképeket, s nem tudunk elbánni a közrendet zavaró szélsőségekkel. Úgy látják: a magyar belpolitika kocsmai szintre züllött, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője megengedhette magának, hogy évekig ne vegyen részt a parlamenti üléseken, helyette köztereken szónokolt. Nincs még egy állam, amelynek az EU-képviselői annyit árulkodnának egymásra, mint a mieink. Az Európai Parlament belső levelezési rendszere tele van a Fidesz és az MSZP kölcsönös vádaskodásaival.
S ebből már mindenkinek elege van Brüsszelben és Strasbourg-ban.

Mi leszünk lassan Európa szégyenfoltja?

Azért a „szégyenversenyben” nem vagyunk egyedül. De a rólunk alkotott képhez hozzátartozik: itt Molotov-koktélok röpülnek cigányok házaira, antiszemita jelszavakat skandáló csoportok masíroznak, és a nemzetiségeknek nincs parlamenti képviseletük. Sokakban felvetődik a kérdés: ha a magyarok így bánnak saját kisebbségeikkel, milyen morális alapon kérik számon más országok kisebbségpolitikáját?

Parlamenti pártjaink egyetértettek abban: nálunk a radikálisok marginális helyzetben vannak, Szlovákiában viszont kormányon. Vagyis elsősorban ők a felelősek a konfliktusokért.

Ha magyar állampolgárt bárhol sérelem ér, a kormánynak kötelessége megvédeni. De még a két ország miniszterelnöki találkozója sem oldhat meg mindent. Komoly szerepük van a civileknek is. A határ mentén szlovák és magyar fiatalok együtt demonstráltak a békéért, ottani egyházak is a megbékélésre szólítottak fel. Jó lenne, ha nálunk is hasonló társadalmi kezdeményezések lennének.

Említette, az unió nem foglalkozik a szlovák–magyar viszállyal. De az nyilván Brüsszelben is fontos, hogy diplomáciai megoldás szülessen.

Megengedhetetlen, hogy a mostani világgazdasági válságban fölerősödjék az ostoba szélsőségesek hangja. Szlovákia „újszülött” állam, még keresi az identitását. A velünk szembeni agressziójuknak részben függetlenségük túlféltése az oka, részben kisebbrendűségi érzésük az ezeréves magyar történelem miatt, amely őket is elnyomta. Az ő problémájuk, hogy nincs még igazán múltjuk. Minket viszont túlságosan meghatároz a múlt. Nem tudjuk letenni történelmi terheinket. A trianoni veszteséget sem dolgoztuk fel, az irredenta jelképek provokálják a „szomszédokat”. Elképesztő, hogy országgyűlési képviselőink Nagy-Magyarország-matricás autóval járnak. Ha rendbe akarjuk tenni a szlovák–magyar ügyet, először a saját portánkon kellene söpörnünk.

A hazai radikalizmus fokozódása nem a szomszédviszonyt fenyegeti leginkább, hanem a belpolitikánkat.