Szilágyi János: „Nem félek a haláltól, de meg fogok majd ijedni”
Minden idők egyik leghíresebb magyar médiaszemélyisége, Szilágyi János ült szemben Csernus Imrével a Maflás vendégeként.
„Már elég foghíjas a naptárom, kevés tennivalóm van, amivel – bevallom őszintén – nem nagyon tudok mit kezdeni. Annál is inkább furcsa érzés, mert az volt az életem, hogy jövök-megyek, beszélgetek az emberekkel, nyüzsgöm. Ez megszűnt. Most viszont el kell terveznem, hogy mivel töltsem el az időm, hogy az múljon is. Este jobban érzem magam, mert nagyon szeretek olvasni, de reggel mindig meglep, ha üres aznapra a naptárom. A pandémia idején különösképp lassan teltek a napjaim, bár néha felkérnek egy-egy újságcikk, interjú megírására.” A csütörtöki Maflás vendégeként Szilágyi János azt éreztette Csernus doktorral, hogy hiányzik neki a pezsgés, a klasszikus riporteri életmód.
„Most, hogy újraindult szerdánként a Halló, itt vagyok, ismét elkezdődött valami körülöttem és velem. És ez nagyon jó érzés. Eddig két adásunk volt, és - nagy meglepetésemre – sokan telefonáltak. Volt olyan hölgy, aki bokszolni kezdett, amikor kiderült, hogy Parkinson-kóros. De betelefonált a Mackómama becenevű Valika is, aki több, mint húszezer plüssmacit gyűjtött negyven év alatt. Az ilyen hívások hallatán azonnal kíváncsi leszek, hiszen született riporter vagyok.” Csernus Imre kérdésére elmondta, május 3-án volt a 85. születésnapja, de nem szereti sem a születésnapokat, sem a karácsonyokat. „Ebben az életkorban az a fura, hogy sokat gondolok a halálra, viszont nem félek tőle. Azt viszont tudom, amikor eljön majd az idő, meg fogok ijedni. De nem is a halál foglalkoztat leginkább, hanem az, hogy mivel lehet terveznem. Vajon három napom van még hátra, vagy három évem? Érdemes-e lekötnöm egy nyaralást három hónap múlva, avagy sem? Az foglalkoztat leginkább, milyen érzés az, amikor nem leszek. De persze ismerős az egész, hiszen alvás közben ugyancsak nem vagyunk jelen, kikapcsol az agy.”
A riportert nem a halál ténye foglalkoztatja leginkább, hanem az zavarja, hogy az utóbbi években hanyatlani kezdett a memóriája. „Előttem áll ez a sárga valami, és nem ugrik be azonnal, hogy bögrének hívják. Naponta legalább tízszer megtörténik velem, hogy nem jutnak eszembe a szavak. Rettentően zavar, dühöngeni tudnék ilyenkor, miközben a feleségem állandóan vigasztal emiatt. Egyszer megtörtént velem, hogy ugyanabban a társaságban voltam egy színművésszel, aki régi jó barátom. Odahajoltam hozzá, hogy adjon tüzet, de nem jutott eszembe a neve. Azzal vágtam ki magam, hogy „művészkém, kérek tüzet!” Megrázó élmény volt. Belegondoltam, vajon az is megtörténhet, hogy legközelebb a feleségem neve nem ugrik be?” A riporter azt is elmesélte, felkeresett egy jónevű neurológust is a problémájával, aki alaposan kivizsgálta. „Miután mindenféle tesztet megcsináltatott velem, megnyugtatott, hogy nincs Alzheimer-kórom, ez az öregkorral jár. Márpedig én azt vallom, az emlékek maga az élet.”
„Vajon nem tenne jót neked némi levegőváltás?” – vetette fel a kérdést Csernus Imre. Egyértelmű nemmel felelt a riporter, aki elmondta, nem szeretne radikálisan életmódot váltani, mivel nagyon szereti a nagyvárost és a budai patinás házát. „Van vidéken, Fülén egy kis házikónk, nagyon szeretünk odajárni a feleségemmel, Györgyivel. De nagyon megváltozott ott is az élet. Évtizedekkel ezelőtt Fülén az egyik szomszédom Koós János volt, a másik pedig Bajor Imre. Emlékszem, én mutattam meg Bajor Imrének azt a helyet, aki kitalálta, hogy úszómedencét építtet a nyaralójába. Akkor persze lehurrogtuk, hogy minek urizál, de később szívesen és rendszeresen átjártunk hozzá csobbanni. Elmondhatatlanul hiányzik nekem, életem egyik nagy adománya volt, hogy megismerhettem őt.” A riporter azt is elmesélte, mára elvesztette azt a meghitt, bájos és falusias hangulatát Füle. „Emlékszem, annak idején az összes falubeli megállt egy szóra, ha elmentek a kerítésünk előtt. Jókat beszélgettünk, őszintén érdeklődtünk egymás iránt. Sőt, olyan bácsika is akadt, aki addig állt a kapunkban, amíg meg nem kínáltam egy pohár borral. Mára mindez elveszni látszik: üdülőövezetté vált a falu, szinte mindenki a fővárosból települt be.”
Magától értetődött Csernus doktor kérdése, miért nem adja át a rengeteg tapasztalatát az élő legenda, miért nem tanít Szilágyi János? „Korábban tartottam néhány kurzust, és nagyon élveztem az oktatást. De valamiért elmaradoztak ezek a meghívások, talán a pandémia miatt. Pedig nagyon nagy örömöt okoz a tanítás” – vallotta be az újságíró a Maflásban. A műsorvezető-pszichiáter szerint sosem késő megújulni, Csernus szerint itt az ideje, hogy oktató videósorozatot indítson az újságírás valamennyi fortélyáról. „Hazafele a kocsiban elgondolkozom az ötletem. Nagyon tetszik! Lehet, hogy megveszem Tőled!” - mondta Szilágyi János.
(Kiemelt kép: 168.hu | Lakos Gábor)
