Szijjártó Péter: nem Zelenszkij dönti el, hogy Magyarország viselkedése NATO-tagországként megfelelő-e, de szívesen a segélyeket

Szijjártó Péter szerint „szerencsére” nem az ukrán elnök dönti el, hogy Magyarország viselkedése NATO-tagországként megfelelő-e.

2023. április 30., 14:56

Szerző:

Szijjártó Péter ezt arra reagálva írta vasárnap a közösségi oldalán, hogy Volodimir Zelenszkij közölte: „Magyarország viselkedése NATO-tagországként nem megfelelő”. A miniszter ezzel kapcsolatban azt írta: „ezt szerencsére nem ő dönti el”. A magyar emberek már eddig is rendkívül magas árat fizettek az ukrajnai háborúért. Sok magyar ember – a kárpátaljai magyar közösség tagjai – halt már meg ebben a háborúban – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, ha ez a nyilatkozat azt jelenti: az ukrán elnök tisztelettel megköszöni a magyaroknak, hogy „beengedtek és elláttak több mint egymillió menekültet Ukrajnából”, és tisztelettel megköszöni, hogy „folyamatosan küldik a segélyeket”, akkor „szívesen, és számíthatnak ránk a jövőben is” – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

(Kiemelt képünk: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a DialogUngarn német-magyar gazdasági szervezet rendezvényén a Marriott Hotelben 2023. április 21-én. Fotó: MTI/Kovács Attila)