Szijjártó Péter szerint a FARE-nek halvány lila segédfogalma sincsen a magyar történelemről

Szijjártó Péter önkéntes munkásőrszervezetnek nevezte a FARE-t, amiért a tiltott politikai szimbólumok közé sorolta Nagy-Magyarországot, és ennek eredményeképpen a Magyar Labdarúgó-szövetség nem engedélyezheti a nagy-magyarországos molinók, zászlók bevitelét a magyar válogatott mérkőzésein. A külügyminiszter szerint a szervezet döntése a történelmi ismeretek teljes hiányára vall.

2023. január 27., 16:32

Szerző:

“Amit Nagy-Magyarországként írunk le, az egy történelmi tény. Az nem revizionizmus, nem a szomszédaink fenyegetése, nem nacionalizmus” – közölte Szijjártó Péter. Az ATV arról kérdezte, hogy mit gondol arról, hogy az MLSZ nem engedélyezi a stadionokban molinókon megjeleníteni Nagy-Magyarországot. A külgazdasági és külügyminiszter szenvedélyesen kommentálta az UEFA és a FARE (Football Against Racism in Europe) tiltó határozatát. Szijjártó szerint a FARE szervezet „tagjai azért élnek, hogy feljelenthessenek. Feljelenthessenek embereket teljesen agyament módon,” és jól láthatóan fogalmuk sincs a történelemről. 

A Magyar Labdarúgó-szövetség azonban a Magyar Nemzet megkeresésére korábban azt mondta: nem tiltották be a Nagy-Magyarország zászlót, vagy a Nagy-Magyarországot ábrázoló jelképeket.  Ugyanakkor mivel a jelképet a Szijjártó által „önkéntes munkásőrszervezetnek” becézett FARE UEFA-ra vonatkozó katalógusa tartalmazza, a szövetség nem engedélyezheti a nagy-magyarországos molinók, zászlók bevitelét, és azt kéri, hogy a válogatott mérkőzésein a szurkolók tekintsenek el ezek használatától. Ugyanakkor a nemzetközi szabályok alapján a nézők ruházatának ellenőrzése nem feladatuk, így például a nagy-magyarországos sál viselése semmilyen szabályt nem sért.

A nemzetközi klub- és válogatott meccseken más a helyzet, mivel az európai és a nemzetközi labdarúgó-szövetség (UEFA és FIFA) és a FARE ellenőre jelentésében rögzíti a jelkép használatát, ami pedig fegyelmi eljárást von maga után. 

Ennek fényében nem biztos, hogy megvalósul Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón megfogalmazott, két általános iskolás fiát is érintő aggodalma, miszerint a Dunakeszi Városi Sportegyesület következő mérkőzésén a FARE-ellenőr kitépeti majd minden gyerek történelematlaszából a Nagy-Magyarország térképet. A külügyminiszter ugyanakkor hozzátette: jól ismeri az UEFA elnökét, kiváló embernek tartja, és reméli, hogy “megszabadítja az UEFA-t is meg az európai futballt is ettől a munkásőr-szervezettől, mert ezek csak bajt okoztak, meg bajokat is fognak okozni.”   

(Kiemelt képünk: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nestlé Hungária Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. január 13-án. Fotó: MTI/Soós Lajos)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.