Önkormányzati képviselő a halálos nagylóki tréfa egyik gyanúsítottja
Az RTL Klub értesülései szerint önkormányzati képviselő az a 30 éves férfi, akit a rendőrség két másik társával együtt azzal gyanúsít, hogy múlt héten Nagylókon szigetelőszalaggal kikötöztek egy részeg, alvó férfit a kocsma teraszán, aki reggelre kihűlt.
A Bors kereste az érintettnek vélt képviselőt, aki néhány évvel ezelőtt még belügyminiszteri elismerést is kapott a Fejér megyei község síkeres közmunkaprogramjáért, amelyben a megkötözve magára hagyott áldozat is dolgozott. A lap kérdésére a férfi nem cáfolta, hogy ő lenne az egyik gyanúsított, de a folyamatban lévő ügy miatt nem kívánt nyilatkozni.
A 42 éves áldozat próbált kiszabadulni a szék és a szigetelőszalag fogságából, de felborult a székkel. A férfi négy gyermeket hagyott maga után, akikről már régóta nem tudott gondoskodni, ezért a keresztanyjuk vette őket magához.