Bővül a lista – újabb egyetemek álltak ki a színművészetisek mellett
Bővül a lista – újabb egyetemek álltak ki a színművészetisek mellett
Hiába tárgyalt a lemondott vezetőség a kuratórium új elnökével, nem jutottak egyezségre. A diákok kitartanak.
Augusztus 31-én hétfőn lemondott Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és szenátusa. Döntésüket – amit Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes jelentett be - azzal indokolták, hogy lényegében valamennyi jogkörétől megfosztották az egyetem vezetését és a szenátust, amellyel felszámolták a az egyetem autonómiáját.
Még aznap este tüntetést szerveztek az egyetem Vas utcai épülete elé, amely után diákok egy csoportja elbarikádozták a bejáratot és közölték, ők döntik el mely vezetőket és oktatókat engedik be az épületbe. Mint elmondták a kialakult helyzetért felelősnek tartott Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök nem tartozik a szívesen látott vezetők közé.
A hallgatók egy 13 pontból álló követeléslistát is közzétettek, amelynek teljesítéséhez kötötték az épület elhagyását. Ebben többek között az egyetem autonómiájának visszaállítását, a jelenlegi kuratórium lemondását és a szenátus jogköreinek visszaállítását követelik, e mellett hangsúlyozzák, hogy a pártpolitikától a továbbiakban is határozottan elhatárolódnak és a pártokat is arra kérik, hogy maradjanak távol az ügytől.
Az intézmény elismert oktatói – mint például Ascher Tamás, Enyedi Ildikó, Pelsőczy Réka és Bárdos András – sorra mondanak fel az egyetemnek. A hallgatók elmondták, hogy többe tanár is biztosította őket arról, hogy továbbra is részt vesznek az oktatásukban, a fizetésükről ugyanakkor lemondanak.
Kiállt a színműsök mellett ELTE Filmtudományi Tanszéke, szolidaritásukat fejezték ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) oktatói, kutatói és munkatársai, a Pécsi Tudományegyetem Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszékének oktatói, az SZFE tönkretétele elleni nyilatkozatban tiltakoztak jogászok és joghallgatók. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata szolidaritásuk kifejezéseképpen az SZFE elfoglalásáról már ismert piros-fehér szalagokkal dekorálták ki egyetemük bejáratát.
Az SZFE lemondott vezetői szerdán találkoztak Vidnyánszky Attilával. A találkozó után Upor László lemondott rektorhelyettes sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem közeledtek az álláspontok, a nézeteltérés feloldhatatlannak tűnik.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói kedden, délután 3-kor bejelentették, hogy mindennap ugyanebben az időben fognak tájékoztatót tartani.