Szex és szocializmus

- A Kádár-korszak szexuális szempontú megközelítése nem éppen klasszikus történészi feladat. Lehet az intim együttlétet, a hálószobatitkokat tipizálni bármilyen korban?

– A szexualitásról való beszéd vagy éppen hallgatás ugyanúgy elemezhető, mint bármely más társadalmi jelenség. Külföldön több ilyen könyv is született, Josie McLannen például az NDK-beli szexről és szerelemről írt komoly elemzést. De a szocialista országok mindegyikére más és más jellemző. Ám tudományos közegben ez a terület nálunk tabunak számít. Az emberek szeretnek erről olvasni, de a történészek köztes műfajnak tartják. Én viszont fontosnak tartom, hogy olyasmiről írjak, amiről eddig hallgattak. Nem jó, ha nincsenek kibeszélve a dolgok. A könyv ötlete egyébként a Tilos Rádióban fogant. A Kádár leányai miatt hívtak be egy szexualitással foglalkozó telefonálós műsorba. Itt olyan sok érdekes történetet mondtak el a betelefonálók, hogy a műsorvezető rákérdezett: Eszter, nem akarsz erről könyvet írni?

– A könyvben a szocialista időszak nincs évtizedekre, részekre bontva. Azért abban egyetérthetünk, hogy ez a korszak nem volt homogén.

– Igen, Magyarországon szét szokták választani a Rákosi- és a Kádár-rendszert. Én viszont tudatosan nem különítettem el az ötvenes, hetvenes vagy akár a nyolcvanas éveket, mert egységes volt a korszak abból a szempontból, hogy nem voltak szabadságjogok és diktatúra volt, még ha az idők folyamán enyhült is. Az állam mindvégig feladatának tartotta, hogy erkölcsi normákat fogalmazzon meg. Az Aszódi–Brencsán-féle A házasélet abc-jében például benne van, hogy mi a szocialista nemi erkölcs. A hivatalos álláspont szerint a szocialista ember nevelhető, és nevelése szexuális téren is társadalmi feladat, ezért közügy. Ennek tükrében idéztük fel a testiségről, párkapcsolatokról és szexualitásról szóló közbeszédet. Erre a korszakra jellemző, hogy megjelentek az iskolában a szexuális felvilágosító órák, ahol átadták ugyan az anatómiai ismereteket, de a többi vihogásba, nevetésbe fúlt. Ezért a sajtóra, például az Ifjúsági Magazinra maradt a feladat, hogy segítsen a kamaszoknak a szerelem és a szex terén. Veres Pál rovatát még én is olvastam, hiszen hetvenötben születtem. Az újságírók egy-egy vita végén mindig megfogalmazták a helyesnek tartott szexuális magatartást, párkapcsolati mintát. A másik lényegi különbség a mai korhoz képest: a pornográfia teljes hiánya. Ez volt a pornó előtti világ. Óriási kincsnek számított, ha valaki Nyugatról szexmagazinhoz jutott. Ma már a fiatalok mindent megtalálnak az interneten, még felvilágosító könyvekre sincs szükségük, amilyeneket a mi szüleink adtak a kezünkbe.

– A múltról beszélünk, bár néhány motívum ismerősnek tűnik a napi politikából. Mostanában is megesett már, hogy a pártok felülről akarták szabályozni, milyen az ideális szexuális irányultság vagy a családmodell, például a gyerekek számát tekintve. Könyvük a Kádár-korszak népesedéspolitikai vitáinak ismertetése, szociográfiák, rendőrségi jegyzőkönyvek, korabeli folyóiratcikkek, filmek, tudományos munkák és saját készítésű interjúk alapján készült. Mégis azt gondolom, egy dolog a szexualitásról folytatott közbeszéd, és más az emberek személyes sorsa, szerelme, házassága. Nem hiszem, hogy a többségnek a hivatalos erkölcs lebegett a szeme előtt, amikor szerelmes volt. Ráadásul óriási különbség lehetett a főváros és a vidék, például egy fal- szexuális élete között.

– Igaz, hogy a könyv nem terjed ki a tanyavilágra, de sikerült több őszinte embert találnom a legkülönfélébb társadalmi rétegekből, és ha ezeket a történeteket egymás mellé rakjuk, elég jellemző képet kapunk a korszakról. Még a saját családomból is merítettem. Édesapám katonatiszt volt, édesanyám tanár. Mindketten vidékről kerültek a fővárosba, és érdekes volt megfigyelni, hogyan éltek tovább a falusi hagyományok a szexualitáshoz való viszonyban és a róla való beszédben, illetve hallgatásban. Utólag megértettem azt is, hogyan befolyásolta őket a város. Mindketten hittek a szocialista rendszerben, így nem utasították el a szocialista erkölcsöt sem. A lányoknál alapvető volt – ez az Ifjúsági Magazinból is visszaköszön –, hogy házasság előtt nincs igazi szex. Volt egy mondás: nem jó olyan pohárból inni, amiből sokan ittak előtte. Ezek az elvek nagyon hasonlóak a paraszti társadalom erkölcséhez. Anyám keresztanyja, aki polgári neveltetése ellenére egy ruhaipari ktsz. szocialista brigádjában dolgozott, gyakran mondogatta: „A szex először olyan, mintha vágóhídra vinnék az embert. De később aztán jó lesz.”

– Emeljünk ki néhány kulcsfogalmat. Hogyan vélekedett a magyar szocialista erkölcs a válásról? Engels ugyanis leírja: nem kell szerelem nélküli házasságban élni, el lehet válni. Az én gyerekkori emlékeim szerint viszont ha egy nő elvált, az egyet jelentett a lecsúszással, és egyfajta kétes erkölcsiség lengte körül.

– Általában az volt az elfogadott, hogy akihez az ember hozzáment, azzal élte le az életét. Persze ebbe belejátszottak a vallási hagyományok is. Érdekes, hogy válás után sok nő megtartotta a férje nevét, és csak kevesen mentek újra férjhez. Hogy valaki valamilyen „-né” volt, az egyfajta társadalmi rangot jelentett. Akkoriban, ha valakinek elváltak a szülei, az tragédiának számított. De miközben a rendszer a kétszülős zárt családmodellt támogatta, az évek folyamán a válások elszaporodtak, és a családmodell teljesen átalakult. A nyolcvanas évek elején már megjelentek azok az öntudatos értelmiségi nők, akik egyedül vállaltak gyereket. Erről szól Gárdos Péter Vészcsengő című dokumentumfilmje.

– A lányanyákat pedig sokáig megvetés övezte. Mert hiába volt az ötvenes évek szlogenje a „Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség”, azért történtek tragédiák, nem volt ritka a csecsemőgyilkosság.

– Erről is van történetem. Egy tizennégy éves lány a ruhagyárban szülte meg a kisbabáját, és a környezete arra biztatta, hogy tartsa meg a gyereket, ne adja otthonba, majd a szocialista brigád felneveli. Persze a brigád a későbbiekben nem igazán segített, a lány csak saját magának köszönhette, hogy a lányát végül tisztességgel felnevelte.

– A szocialista rendszer nem kedvezett az egyneműek szerelmének sem.

– Szóba sem jöhetett az esélyegyenlőség, a homoerotika egyértelműen deviáns magatartásnak számított. Volt idő, amikor át akarták nevelni a mássághoz tartozókat, rendőrségi nyilvántartást vezettek róluk, erkölcsrendész figyelte minden lépésüket. A szakemberek közül talán egyedül Ranschburg Jenő vette védelmébe a homoszexuális férfiakat, leszbikus nőket. Ezért gyakori volt az álházasság. Az is jellemző, hogy csak a Kádár-rendszer utolsó évtizedében jelentek meg olyan filmek, amelyek a mássággal szembeni intoleranciát kritizálták. Ilyen volt Makk Károly Egymásra nézve című mozija.

– És mi volt a helyzet a prostitúcióval? A szocializmusban az üzletszerű kéjelgést bűncselekménynek nyilvánították, a bordélyházakat az ötvenes években bezárták. Az ősi mesterség mégis tovább virágzott, különösen a fővárosban.

– A büntetőjogi kategóriának ideológiai okai is voltak: a szocialista erkölcs szerint élő nőkhöz nem illett a test áruba bocsátása. Mivel a hatvanas és hetvenes évekről a prostitúciót illetően semmilyen feldolgozás nem született, rendészeti jelentéseket néztünk át, azokból vált láthatóvá a korabeli társadalmi diskurzus. A prostituáltakat züllöttnek és deviánsan ábrázolták a rendőrök, akik csakis saját maguk felelősek a sorsukért. A kor hivatalos beszédmódjának megfelelően szembeállították a háború előtti és utáni világot. Eszerint a Horthy-korszakban a nők megélhetési okokból váltak kurvákká, a szocializmusban viszont azokból lett kéjnő, akik nem akartak dolgozni, de fényűzően kívántak élni. A kuncsaftok többsége nős volt, párttagsággal, esetenként felelős beosztással. Az ő büntetésükről soha nem esett szó.