Szentpéteri Nagy Richard: A Momentum tényleg középre tart

– 2010 óta az országon civil hullám vonult végig, de pártalapításra Bajnai Gordonon kívül senki sem adta a fejét. Most azonban a Momentum, sőt Gémesi György is pártot hoz létre. Mi történt?

– Először ejtsünk pár szót a Bajnai-féle társaságról. Az a fellépés tervezett volt ugyan, de a jó struktúra az lett volna, ha a korábbi kormányfő az MSZP jelöltségét szerzi meg. A Korszakváltók Pártja pont akkor lépett színre, amikor a szocialisták kezdtek feljönni, dacára annak, hogy 2010 után a közvélemény általában elutasította őket. Az MSZP a választásokon elbukott ugyan, de annyira azért nem lett kicsi, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni. Bajnaiék viszont nagy erőforrásokat mozgósítva felépítettek egy párhuzamos struktúrát, amely azonban végül közös listán indult az MSZP-vel. Ami teljesen értelmetlen volt és nyilván­­való ostobaságnak bizonyult.

– De hiszen pár hét után a Medián már 12 százalékon mérte őket.

– Igen, mert a közönség keresett egy vállalható pártot, szinte éhezett az újra, holott akkor már – jobb híján – az MSZP-t is elfogadta volna. Bajnainak tehát rögtön lett keletje, hívei integratív személyiségnek gondolták, aki mögött majd felsorakozik az egész baloldal. Ebből azonban semmi sem vált valóra. Sőt Bajnai közvetlen politikustársainak képességei is lelepleződtek.

– Ezután jöttek a civil mozgalmak gyorsan emelkedő, majd hanyatló pályaívvel, az egészségügy, az oktatás, az internetadó témáival. Több elemző szerint is az volt a baj, hogy nem alakultak pártokká. Egyetért?

– Van itt egy óriási különbség, nem is értem, a véleményformáló közönség ezt miért nem veszi észre. A Momentum először csak szervezeti és taktikai okokból mutatkozott mozgalomnak, voltaképpen eleve pártnak indult, bár ezt formálisan nem jelentette be. Az előre megtervezett, jól felépített pártszervezés már másfél éve elkezdődött, csak ezt olyannyira titkolták, hogy a kormány, de a liberális közvélemény sem tudott róla. Ez a döntő különbség: a civilek nemhogy a holnaputánt nem tervezték meg, de a másnapot sem. A megmozdulások felháborodásból születtek, és legjellemzőbb vonásuk ez az érzelmi viszonyulás maradt. Egy részük abba bukott bele, hogy rosszul, tervezetlenül csinálta, amit csinált, más részük meg abba, hogy nem volt hajlandó elmenni rendszertagadásba. A Momentum viszont eleve rendszerkritikus erőként jött létre.

– Sok embernek adtak reményt a civilek tüntetései.

– A hanyatlásuk mégsem volt elkerülhető. A rendszer megdöntésében reménykedők csodálattal és imádattal vették őket körül. Óriási terhet raktak a civilek vállára: olyasmit vártak tőlük, amit egy részük nemcsak nem tudott, de nem is akart teljesíteni. Velük kapcsolatban nem volt indokolt sem a rajongás, sem a csalódás.

– Lehet, de a fekete ruhás nővért az egész ország ismeri, a Momentumnak viszont a Fidesz uralta médiaviszonyok között vidéken alig van esélye.

– Ebben is hozhat változást az új helyzet. Szemben azzal, amit a közönség hisz, hogy a Momentum rátelepedett az olimpia ügyére azzal a céllal, hogy majd kiderül, milyen témát lehet felvetni később, a stratégia előre megtervezett volt. A siker pedig az interneten, a médián keresztül igenis ismertté tette őket, ezt vidéken is ki lehet használni.

– A Momentum megjelenése valódi esély a pártrendszer megújulására?

– A Momentum kifejezetten középre tart, ezért fejlődésének ebben a szakaszában minden szavazóra nyitott, akár a Jobbiktól is elvinne támogatókat. Azokat várja, akiknek ilyen vagy olyan okból elegük lett a rendszerből.

– Ma háromosztatú a centrális erőtér, és őszintén szólva működni látszik.

– A Fidesznek jobbról és balról is van egy-egy ellenfele, akik egymás szagát sem bírják, de még ha összeállnának is, akkor sem lennének többen, mint Orbán szavazói. A Fidesz ezért csak arra figyel, hogy ezek a pártok ne nőhessenek nagyra, de ne is tűnjenek el, maradjanak meg a számára ideális jelentéktelenségben. Ha kell, alájuk is nyúl. Pénzt, fenyegetőzést, médiapropagandát és más eszközöket is bevet ennek érdekében. Ez a háromosztatúság azonban felbomolhat.

– Arra gondol, hogy a Jobbik megpróbál középre nyomulni?

– Igen, ez jelentős mozgás, akármi legyen is belőle. A közép persze nem igazi közép, mert a jobboldalon van, vagyis nem ideológiai, hanem strukturális középről beszélünk. De a lényeg, hogy egy ilyen mozgás mindig szavazatvesztéssel jár, miközben a nyereség még nem látszik. Visszaút már nincs, de azért nem zárják ki a rasszistákat és antiszemitákat, mondván, talán még jók lesznek valamire. Ezzel szemben a Momentum a valóságos közép felé tart, és nem falatokat akar a baloldal szűkös vacsorájából. Hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország visszataláljon a rá mindig is jellemző kétosztatú rendszerhez.

Fotó: Bazánth Ivola

– Én mindig azt hallottam, hogy szeretett hazánk az erős központi hatalom földje volt és marad, ámen.

– Ez is egy olvasata a történelmünknek, de én nem az erős központ, hanem az erős kormánypárt hagyományát olvasom ki a múltból. Éppen a centrális erőtérnek nincsen magyar hagyománya. Egészen a második világháborúig az erős hatalom–gyenge ellenzék kettősségében mozgott a politika. A rendszerváltás után 2010-ig ugyancsak egy oldalról folyt a kormányzás, de már felváltva. Nem kétpártrendszert, hanem két tömb rendszerét láttuk. Persze léteztek kis pártok, de ezek nemigen számítottak. Nyugat-Európa is mindig így működött: vagy jobbról kormányozták, vagy balról. Pontosabban balközépről, vagy jobbközépről.

– Tisztázzuk, ha ismét két tömb lesz, és az egyik a jobbé, akkor a Momentumra csak a másik oldalon várhat szerep.

– Ott még nem tartunk, hogy a Momentumot ebben a felosztásban el kellene helyeznünk. A mozgalomnak egyelőre nem érdeke, hogy oldalt találjon.

– Ha így van, a Momentumnak fontos, hogy egyelőre ne írjon programot, hiszen az bevonz vagy eltaszít.

– Ez igaz. A szavaknak van értéktartalmuk, meg lehet mondani, honnan érkeznek. Ha a Momentum most kiállna egy alapító nyilatkozattal, az összes elemző és publicista elhelyezné őket a bal-jobb skálán. A párt azonban most konkrét témákat, ha úgy tetszik, össznemzeti ügyeket hoz fel.

– Érdekes, hogy ön korábban szinte minden mozgalmi vagy ellenzéki megmozdulást ironikusan, hitetlenkedve fogadott, most meg valóságos apologétaként beszél. Mintha már hinne.

– Hit, remény, szeretet – ezek nem valók a politikába. Nem hinni kell, hanem látni a strukturális jeleket. Nem érzelegni, hanem észrevenni az éppen csak elindult mozgásokat. Lehet, hogy ebből nem lesz semmi, de most van esély a változásra. Ha egyszázaléknyi, akkor annyi. Eddig nulla volt.