Szemtanúként mondom

A május 15-i szám Levélhullás rovatában olvastam Kovács László nyíregyházi olvasójuknak néhány megállapítását Bokor László riportjával kapcsolatban.

A bergen-belseni megsemmisítő tábor foglya voltam 1944. decembertől 1945. április 15-ig, az angol hadsereg felszabadításáig.

Amiért tollat ragadtam, az a hamis megállapítás, amely a cikk utolsó bekezdésével kapcsolatos.

Nem felel meg a valóságnak az, hogy a már felszabadított tábor magyar katonái a legyengült foglyokat gyilkolták, akik élelemért mentek a raktárakhoz.
Ez a felszabadulás előtti egy héten belül történt.

A fenti mondat második része igaz, én magam is köztük voltam. Ugyanis az angol hadsereg katonáinak közeledtével az SS-vezetők és -katonák elmenekültek, és magyar katonákra bízták az őrségünket. Ők fehér karszalaggal tették ezt, amelyet akkor láttam, amikor teljesen legyengülve, csúszva-mászva, többedmagammal egy burgonyaveteményest közelítettünk meg, és a magyar katonák lőttek ránk, hiába kiabáltuk, hogy mi is magyarok vagyunk! Többen ott lelték halálukat. Nekem sikerült visszakúsznom a barakkba.

Amit még elmondanék a magyar katonákról, hogy a felszabadulás után őket az angolok a konyhán foglalkoztatták, és szállásunk takarítását végezték. Arról viszont nincs tudomásom, hogy az angolok a tábor őrzésébe bevonták volna őket, pláne fegyveresen.

Ezekkel a magyar hadifogoly katonákkal jó kapcsolatunk volt, csak remélem, hogy nem voltak köztük azok, akik minket lőttek a burgonyavetésben.

Az angolok elég lazán kezelték őket, egyeseknek módjuk volt hazaszökni. Én magam egy általunk szervezett vonatutazással jöttem haza 1945 októberében, s köztünk elbújva több magyar katona is hazajött.

Mindezt azért kívántam megírni, hogy ne tüntessék fel az angolokat olyan rossz színben, hogy ők a hadifogoly magyar katonákat bízták meg a tábor őrzésével.

Az angolokról a legjobbakat tudom elmondani. Azon túl, hogy felszabadítottak, gyógyításunkról is gondoskodtak.

(Név és cím a szerkesztőségben)