Szél Bernadett pert vesztett egy rágalmazási ügyben - az ítélet nem jogerős
A volt országgyűlési képviselőt azért ítélték el első fokon, mert közzétett egy neki címzett rendőrségi dokumentumot.
Bűnösnek találta a bíróság Szél Bernadettet rágalmazás vétségében, mert valótlanságot terjesztett a Facebook-oldalán Tarnai Richárd Pest Vármegyei főispánról – írja a Magyar Nemzet Tarnai közlésére hivatkozva.
A főispán még kormánymegbízott korában konfrontálódott Széllel, miután a politikus korábban feljelentést tett a zsámbéki hulladéklerakót rekultiváló cég ellen. A telepet megfigyelő civilek szerint rendszeresen nagy mennyiségű kommunális hulladékot szállítanak be és földelnek el ott kezeletlenül – fogalmaz az előzményekről a hvg.hu.
Bár Szél eredetileg ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, az érdi Rendőrkapitányság nevesítette az ügy egyik szereplőjét, aki Tarnai volt. Az ügy a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez került. Az ügyben „hivatali vesztegetés bűntett gyanúja, valamint dr. Tarnai Richárd Pest Megyei Kormánymegbízott vonatkozásában felmerülő hivatali vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt nyomoznak”.
Ezt a határozatot hozta nyilvánosságra közösségi oldalán Szél Bernadett.
Mint a portál emlékeztet, később a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság közleményt adott ki, miszerint az érdi rendőrség közleménye félreérthető, ugyanis „a rendőrségnek nincs tudomása, illetve az eddig elvégzett nyomozati cselekmények során sem nyert megállapítást olyan körülmény vagy adat, amely a névtelen bejelentésben szereplő állításokat alátámasztaná”.
A vesztes választás óta nem nyilatkozó volt képviselő a Hvg megkeresésére annyit közölt, hogy álláspontja egybevág azzal, amit Hadházy Ákos is megosztott a témában.
Utóbbi a Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy Szélnek azért kellett bíróság elé állnia, mert közzétett egy neki címzett rendőrségi dokumentumot.
„Amint Szél Bernadett kikerült a parlamentből, az ügy egy koncepciós perré vált, és amíg a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és természetkárosítás miatt tett feljelentését simán elutasították, rá perek sora várt. Most első fokon bűnösnek mondatott – egy neki címzett hivatalos rendőrségi dokumentum közzététele miatt. A politikustársam még a nyomozati anyagokat sem láthatta – nincs itt semmi látnivaló, tessék tovább menni! De nagyon is van: a jogállam lebontása jelenleg is zajlik, és miközben masszív propagandával támadnak mindenkit, aki szót emel a rendszer ellen, néha már az egyre nagyobb politikai nyomás alatt álló bíróságok is igazodnak – erre példa a mostani, bizarr ítélet” – fogalmazott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő keddi bejegyzésében.
(Fotó: MTI/Kovács Tamás)