„Szégyen ez az ország” – Idén még több rászoruló ment el a Blaha Lujza téri ételosztásra, mint a korábbi években

2018. december 24., 12:45

Szerző: Bíró Veronika

Több száz tonna élelmiszert és több ezer adag ételt oszt ki idén karácsonykor is a Krisna-hívők humanitárius szervezete, az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány a Blaha Lujza téren. Az ételosztásra minden évben nagy az igény. Az ételosztás ma kezdődött, 24-én 1200 adag ételt, 25-én és 26-án pedig 1600 adag főételt és 1500 szeretetcsomagot osztanak szét a rászorulók között

Az ételt és a csomagot karszalaggal lehet átvenni. Ezeket reggel nyolctól osztják, az ételt csak 11 óra után. Amihez képest fél hétkor már nagyon sokan várakoztak az esőben, és egy óra alatt körülbelül a felét kiosztották a karszalagoknak.

Fotó: Bíró Veronika

Az alapítvány vezetője, Szanyi Attila a 168 Órának elmondta, hogy kilenc órára már 500–600 karszalagot osztottak ki, de nagy a sor, folyamatosan osztják a többit, ezért kissé aggódott, hogy esetleg nem lesz elég. Nehéz előzetesen kiszámolni, hogy mennyi ételre lesz szükség. Úgy látja, hogy idén többen jöttek, mint a korábbi években.

Ma vegetariánus székelykáposzta van a menüben. A csomagokban általában tartós élelmiszert, 20-21 féle terméket osztanak, hogy az ünnepek után is tudjanak tartalékolni az emberek. Alapvető élelmiszereket, édességeket adnak, de most 10 tortát is felajánlott egy vegán étterem.

– Az utolsó napokon mindig így történik. Jönnek emberek, kinyílik a csomagtartó, és van benne búzadara, liszt, csoki, olaj, mindenféle élelmiszer, amelyet szintén kiosztunk

– jegyezte meg Szanyi Attila.

Azért osztanak december 24-én kevesebb ételt, mert ilyenkor még más szervezetek is adnak a rászorulóknak. Karácsony napján, illetve másnapján viszont már szinte senki, ezért az alapítvány a két napra nagyobb mennyiséggel készül.

Ebben az évben még könnyen kaptak engedélyt az ételosztásra. Ahogy mondja, volt némi hezitálás a Blaha Lujza tér tervezett átalakítása miatt, de idén még megtarthatták az ételosztást. Jövőre már valószínűleg más helyszínen lesz.

Egy várakozó nő érdeklődésünkre elmesélte, hogy azért van szüksége a segítségre, mert a férje, szülei, apósa meghalt, kisebbik fia mozgássérült, egyedül ápolja őt. Alkalmi munkákból tartja el magukat. Igyekszik helyt állni, de létbizonytalanságban él. Negyed tízkor érkezett Óbudáról. Azért jött, ételosztásra, mert irreális árak vannak, így próbál kicsit spórolni, és sokat jelent neki, ha olajat, cukrot nem kell vásárolnia. A korábbi években is jött, nagyon meg van elégedve a krisnásokkal, hatalmas segítséget jelent ez neki.

– Nagy a szegénység, szégyellje a minisztérium magát. Nem csodálom, hogy idegesek az emberek, ez valami borzasztó, én ezt a Kádár-rendszerben nem láttam. Jó miniszter az Orbán, de nem tudom, mi lesz ennek a vége, irreálisak az árak. Az embereknek lent van a nyugdíja, fizetése, persze, hogy ingerültek, mindenkinek nehéz

– panaszolta. Óbudán is szokott főtt ételt kapni, elmondása szerint kétdiplomás mérnök áll sorba az ingyen ételért.

– Nem csak a „suttyók” a szegények. Szégyen ez az ország. Nagyon sok szegény ember van, és nem mindenki tehet arról, ahova jutott. Van, aki beteg, vagy kirúgták az állásából, aztán örülhet, ha nem lesz hajléktalan. Nonszensz.

Azt, hogy az apósát is elveszítette, csak most tudta meg, de a gyerekeknek egyelőre nem árulja el, hogy ne rontsa el a karácsonyukat. Otthon már feldíszítette a karácsonyfát, olcsó kabátot és illatszert ad fiainak.

Egy idősebb nő ismerősével állt sorba negyed nyolctól, kilenckor vehették át a karszalagot. Tavaly is ott voltak a Blahán. Az asszony szerint nagyon nagy segítséget jelent nekik az adag főtt étel és a szeretetcsomag is, nélküle ma nem tudnának igazán ünnepelni. Finom az étel, ahogy mondja, igazán jól főznek a krisnások, és mindig meghatódik a kedvességüktől.

– Amikor adják a csomagokat, mindig sírok, annyira szívemre megy, most is sírtam. Sokan éhesek, és nagyon örülnek a csomagnak.

Az alapítvány vidéki városokban is oszt ételt. Egerben 400, Debrecenben 300, Miskolcon 330, Marcali – Horvátkút – Kéthely településeken 300, Somogyvámoson pedig 600 adag meleg ételt és szeretetcsomagot osztanak ki. Január közepén Békéscsabán 108 főre szóló csomagosztással zárul az adventi kör, amely december elején a 800 főre szóló óbudai ételosztással kezdődött.

2024. április 16., 15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.