Aki szegény, az a legszegényebb - De a puliszka sosem robban

Csaknem félmilliárd embert taszíthat nyomorba a COVID-válság. Az ENSZ vezető testületei szerint vírus nélkül is nagy a baj. A megelőző tíz esztendőben sikerült haladást elérni a nyomor több rétegének felszámolásában. Az élenjáró ország Kína és India, jó úton járt néhány afrikai ország, például Sierra Leone is. Ennek azonban vége. Tíz év munkájának gyümölcse mehet pocsékba pár hónap alatt. De van-e ilyen gondja Magyarországnak?

– Ha arra gondol, hogy a válság magyarországi variánsa legjobban a legszegényebbeket sújtja, csalódást kell okoznom – mondja Krémer Balázs szociológus. – A járvánnyal az úgynevezett gazdagok sem jártak jól. Bár, ha megnézzük a kitörése óta ütemezett állami fejlesztéseket, bizonyos rétegek most is gyarapodtak. Nyilván most kell a turizmusba pénzt öntögetni, amikor a szállodák üresen konganak.

Maga a vírus nem a hazai szegényeket találta telibe. Az első sokkoló esetek között az idejüket síparadicsomokban múlató topvállalkozók, orvosprofesszorok, konferenciaturisták szerepeltek. (Az egyik első botrány a pozitív diagnózisa ellenére zavartalanul operáló szegedi doktor ügye volt.)

A maga módján a járvány hazai betörése történelmi ritkaság. A társadalmakat sokkoló járványok először a szegénynegyedeket, a külvárosok népét tizedelik meg. A fekete halál megkímélte a magát fáklyatűzzel övező pápát, a királyi udvarokat, Anglia nemes urai a vidéki házaikba húzódtak. A legelőször megtámadott szicíliai kereskedővárosokban a lakossági mortalitás az ötven-hetven százalékot is meghaladta. A spanyolnátha azokat mészárolta le, akik a frontról hazatértek. A COVID-ból a nagy tapasztalat, hogy Magyarországon a vírus a népesebb centrumoktól (Budapest, Pest megyei agglomeráció) messzebb nem jutott. Természetesen eltalálta a turizmusban, vendéglátásban, egészségügyben dolgozókat. A leginkább megkímélt terület Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt.

Azoknál a rétegeknél, amelyek a járvány első forgalmazói voltak, nem hallottunk nagy drámákról. Megvették a fertőtlenítőszereket, felkötötték a maszkokat, otthoni munkára rendezkedtek be. Most derült ki, mennyire periféria Magyarország. A globalizációnak jobban kitett országokban, ahol az elit mellett a szegényebb rétegeknek a tömeges külországi munkavállalás, vándorlás révén vannak nemzetközi kapcsolataik (USA, Brazília, Mexikó, Pakisztán), a járvány a külvárosok népét is megtizedeli.

– Magyarországon nincsenek a nemzetközi forgalomba bevont toprégiók – mondja Krémer. – Nem ismerünk ilyen hatásokat.

Egerben viszont jártunk. A Béke-telep házai csöndesen ejtőznek a napsütésben. Amikor a járvány indult, a környékbeli civil szervezetek példás mentőakciókba fogtak. Szinte mindenki biztos volt abban, hogy ha valami, a vírus kétszeresen is megviseli a hevesi romákat. Tény, hogy a mezőgazdasági idénymunkák – szőlőmetszés, kapálás, szüret, gyümölcsszedés – az idén elmaradtak, ami mégiscsak veszteség. Maga a vírus a telepieket kihagyta. Igaz, ők alig mennek bárhova. A segítő civil szervezetek intenzív embermentő munkába kezdtek. A Béke-telepen nagyon is számít a krisnások által osztott száz adag meleg étel, a digitális oktatásra kiosztott ötven tablet.

Farkas Zsombor szegénységkutató (ELTE, Szociális Munka Tanszék) szerint a telepiek nem kerültek rosszabb helyzetbe, hiszen eddig is rossz helyzetben voltak. A szociális munkát végző civilek a passzivitást mutató állami ellátórendszerek helyére léptek. Többre a telepiek nem számíthatnak, legfeljebb két év múlva, amikor a választások jönnek. Akkor majd itt is vágnak disznót, osztanak zsebpénz, kolbászt, krumplit. A nagy szórásból kimaradtak a zsákfalvak, a „no-go zónák”, a szegregált telepek. Feleslegesen osztottak fertőtlenítőszert a civilek. Mit tegyenek, ha a viskóban sosem volt járólap? Mire a maszk, ha nem kell hova menni? A nyomor, a kényszerű passzivitás vírus elleni biztosíték.

A nagy veszteség az úgynevezett alsó középosztály tömegeit érte. A bulinegyedben dolgozó pincért, vendéglőst, idegenvezetőt. A fodrászt, a műkörmöst. Az asszonyok haját a szomszédasszony vágja. Krémer Balázs kesernyésen jegyzi meg: fontos megfigyelés, hogy nyár óta mennyit változnak a női frizuraviseletek.

A járványról szóló viták azért oly hisztérikusak, mert olyan rétegek kerültek veszélybe, amelyeket jómódúaknak, stabilnak hittünk. Váratlan összeomlásuk újdonság. Senki sem számított rá. Kevésbé vesszük észre, hogy a mélyszegénységben élők, a kiindulás idején is tengődők milyen iszonyú veszteségeket szenvednek. A bulinegyed fiatal pincérét, pultosát, a londinert, aki megszokta, hogy megkeresi a havi háromszázezret, ki tudja fizetni az albérletet, még használt Suzukira is futja, sokként éri, ha a megszokott bevétele elmarad, méghozzá úgy, hogy kilátás sincs az aranykor visszatérésére. Ez több mint vis maior. A lecsúszás kezdete. A szerződés nélkül dolgozó feketemunkást öt perc alatt kirúgták, a közmunkaprogram bedugult. De ez mindig is így volt.

A pénzügyi válságokhoz jó idegek mellett mozgósítható tartalékok kellenek. Ilyenek pedig nincsenek. Hogy a magyar családok milyen erőforrásokkal rendelkeznek, a nyilvános háztartási adatfelvételekből nyomon követhető. Az alsó húsz százalékból senki sem tudja a COVID-válsághoz hasonló kataklizmákat kivédeni. Az úgynevezett középrétegek fele képes hónapokig felszínen maradni, csak a felső 10-15 százalék tudja átvészelni következmények nélkül a járványhelyzetet.

Krémer annyiban pontosítja álláspontját, hogy míg a megélhetési sokk, a legnagyobb gazdasági veszteség a fiatalabb, képzettebb rétegeket érte, ehhez hozzátartozik, hogy volt mit veszíteniük. A legszegényebbek világában, ahol a felhalmozás kisebb, a mozgástér szűkebb, a kis veszteség is drámai. Voltak települések, ahol az iskolai konyha nyáron is működött, ingyenebédet adtak a gyerekeknek. Ahol a konyha járvány idején bezár, bizonyos családoknál a költségvetés borulását okozza.

Hogy kit tekintünk ma szegénynek, hol a nyomor szemhatára, arról véget nem érő viták dúlnak. Az elfogadott szegénységi küszöb az átlag- vagy mediánjövedelem hatvan százaléka. Ha a válság nyomán a medián összege csökken, a hatvan százalék is kisebb. A középérték hatvan százaléka alatt 1,2 millió ember él. De tegyük hozzá, sok olyan család él a medián hatvan százaléka fölött, amelyet még így is szegénynek gondolunk, s maguk is annak érzik magukat.

Most sok versenyző került hatvan százalék alá, aki márciusban nem is sejtette volna. A kirúgási hullám április elején érte el Magyarországot. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2020 júniusában 376 ezer regisztrált álláskereső volt, 176 ezer ellátatlan. A rendszer nem volt erre felkészülve. Történtek pozitív intézkedések is, ilyen a hiteltörlesztések felfüggesztése, egészében mégis azt mondhatjuk, hogy a munkanélküliek tömegével szemben a kormányzat rideg és ellenséges. Kevés olyan intézkedés történt, amely nem a vállalatok, hanem a lakosság (a „családok”) érdekeit szolgálta. Naponta elhangzik, hogy nincs még egy uniós ország, ahol a munkanélküli-ellátás három hónapos. Civilizált országokban ez az időszak legalább hat hónap, a legtöbb helyen ennél hosszabb. A másik kifogásolható példa a munkanélküliségen túli jövedelemellátás kirívóan alacsony szintje (22 800 forint), a létminimum felét sem éri el. Nem fedezi az élelmiszerkosár árát, ami a táplálkozástudomány szerint egy közepes fizikai képességű felnőtt ember kalóriabeviteléhez elég. Az ellentétek most valóban lényegiek. A politika lényegéről szólnak.

– Mindez – mondja Misetics Bálint szociológus – a kormányzat, ezen belül a miniszterelnök politikájának magja. Köztudott, hogy a jelenlegi vezető a jóléti állam eszméjének következetes ellenzője. Szerinte a jóléti állam alkalmatlan a versenyképesség elérésére. Ebben van egy kis tájékozatlanság. A versenyképességi rangsort nézve feltűnő, hogy a lista tetején sikeres jóléti államokat látunk. De nem ez itt a lényeg. A lényeg az, hogy egy elhúzódó járvány, az abból következő gazdasági válság kárai-nak enyhítésére a magyar ellátórendszerek képtelenek. Ha a kormányzat forgatókönyve valósul meg, az évtizedes elszegényedéshez vezet.

A lakhatási ügyek apostolaként a szociológus felhívja a figyelmet a válság új dimenziójára is. A szegénység fontos ismertetőjegye az emberek térhez való hozzáférése. Ha olyan tevékenységet végzünk, amelyet egyébként otthon nem szokásos – iskolába járás, ügyintézés, vásárlás –, ez annál nagyobb mentális teher, minél korlátozottabb a család térbeli élete. A túlzsúfolt hajléktalanszállás, a kis lakás, a külön szoba hiánya tanuláskor a szegénység sajátos dimenziója. A szűk helyre beszorított család élete karantén idején járványügyi probléma.

A járványnak furcsa mellékhatásai vannak. Erősödött a „házhoz szállító” szektor. A szórakoztatóipar csatornái bedugultak. A kivándorlás kapui bezárulnak. Akik az első pillanatban hazajöttek, azóta visszamentek. Magyarország lefagyott ország. Az egri Béke-telep házai a csöndben fogvacogva összebújnak. Ez nem a lázadás kora. Ahogy mondják, a puliszka sosem robban. / Buják Attila