Százmilliós csalás károsultjait keresi a rendőrség

Külföldi bankszámlákra utaltattak át különböző összegeket egy cég nevében ismeretlenek magas hozamot ígérve 2011 és 2015 között, de a pénznek nyoma veszett. A rendőrség károsultak jelentkezését várja – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője pénteken az MTI-vel.

2015. június 12., 11:02

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának adatai szerint az egyelőre ismeretlen tettesek 2011 januárjától 2015 januárjáig a Goldstein Brokers Ltd. nevében úgynevezett Forex befektetési szerződést kötöttek, amelynek alapján a sértettek különböző összegeket fizettek be külföldi bankszámlákra befektetési céllal.
Az érintettek ezeket a pénzeket később sem kivenni, sem visszaszerezni nem tudták, így a csalók az eddig kihallgatott embereknek több mint 100 millió forintnyi kárt okoztak – tette hozzá a szóvivő.

A nyomozás eddigi adatai alapján feltehető, hogy jelentősen bővülhet a sértetti kör, ezért a PMRFK kéri azoknak a jelentkezését, akiket hasonló módon károsítottak meg ismeretlenek. Munkaidőn kívül a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, munkaidőben a 06-1-443-58-00/30-662- es melléken vagy az ismert segélyhívókon fogadják a bejelentéseket.

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.