Szanyi: „Kénytelen vagyok én felszólítani a rohadékokat, hogy húzzanak el innen!”

Szanyi Tibor szocialista politikusnak elege lett. A Kapcsolat.hu MSZP-s portált szerinte ugyanis „olyan fertőzés érte, ami kizárólag rosszindulatú félremagyarázásoknak biztosít talajt, s erre most semmi, de semmi szükség nincs”. Szanyi ezért azt kéri a portál közönségétől, hogy „a választások végéig a politikai, morális csevegést” függesszék fel.

2010. március 7., 11:08

Szanyi Tibort a

Magyar Nemzet Onlineidézte : „Néhány tetü (sic!) és féreg nick napszámban bomlasztja a közösséget. Módszerük a provokáció, a kútmérgezés, a hazudozás, a sértegetés és hasonlók. Ne dőljünk be nekik!”

A politikus úgy véli, sokan úgy szólnak hozzá a portálon levő írásokhoz (itt van egyébként a lassan elfeledett Gyurcsány-blog is), mintha baloldaliak lennének, s ezért sokan be is dőlnek nekik. Valójában azonban ezek a „kútmérgezők” nem baloldaliak. „Baloldali ember egy sorsdöntő kampány idején különösen nem szarozza sem a pártját, sem a baloldali embereket. Baloldali ember nem bánt meg senki normális hozzászólót emberségében. Baloldali ember nem cigányozik, nem zsidózik, nem mocskolódik” – írja.

Szanyi meg is átkozza azokat, akik „az elmúlt hetekben itt szétverték a párbeszédet”: a pokol kénköves fenekére küldi őket. Mivel a portál „játékszabályai” szerint a moderátorok keze meg van kötve, ezért helyettük Szanyi intézkedne: „Kénytelen vagyok én felszólítani a rohadékokat, hogy húzzanak el innen!”

A valódi baloldaliaknak pedig azt ajánlja, menjenek ki az utcára, s mondják el igazukat az igazi embereknek, s „ne idepofátlankodott, zavaros hátterű patkány nickeknek”.

A felesleges szócsatáktól s a Kapcsolat.hu-n zajló „perpatvaroktól” pedig azért óvná a közösséget, mert ezekkel „a jobboldali sajtó számára biztosítunk könnyű érvanyagot önmagunkkal szemben. Senkiházi mocskolódókkal ne foglalkozzunk!” – írja.