Szalay-Bobrovniczky Kristóf is kilátogatott a magyar Trónok harcának forgatására

„Kemény munka, elhivatottság, bátorság és akaraterő – ezekre a katonaerényekre mi, mai magyarok is támaszkodhatunk. Mert a tét ma sem kisebb: Magyarország békéje, Európa biztonsága” – írja bejegyzésében a honvédelmi miniszter. 

2023. július 30., 17:56

Szerző:

Több jeles látogató után most Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter látogatott ki a készülő Hunyadi-tévésorozat forgatására.

„Mi, magyarok fél évezrede is Európa békéjéért küzdöttünk – ezt ünneplik világszerte a déli harangszóval. A hősies helytállásnak állít emléket egy most készülő magyar TV-sorozat is” – ismerteti a miniszter. Sőt, szerinte „a tét ma sem kisebb: Magyarország békéje, Európa biztonsága”.

Korábban Novák Katalin is kilátogatott a forgatásra, szerinte a magyar történelem izgalmasabb, mint bármilyen fikció, a készülő produkcióra pedig a magyar Trónok harcaként hivatkozott. 

A Holló felemelkedése című minisorozatra közel hétmilliárd forintot ad a kormány, a Nemzeti Filmintézet pedig további 3,5 milliárdot – számol be a HVG.

(Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Hunyadi-tévésorozat forgatásán 2023 júliusában. Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook oldala)