Flancos szavakkal illette Szalay-Bobrovniczky a magyar honvédséget

Magyarország bátor, innovatív és high-tech hadsereget épít – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön a várpalotai lőszergyár alapkőletételén.

2022. december 15., 14:18

Szerző:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a magyar honvédségnek képesnek kell lennie önmagát kiszolgálni, független rendszerként működni, ehhez pedig elengedhetetlenek az olyan beruházások, mint a lőszergyár.

A tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország nagy űrt tölt be a hazai és az európai védelmi képességek tekintetében, hiszen Várpalotán fogják majd gyártani azokat a lőszereket, amelyek a hazánkban is gyártott harci eszközök lőszeranyagát fogják képezni.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy az alapkőletétellel kezdetét veszi a Védelmi Ipari Park megvalósításának első fázisa, amely közel 200 új munkahelyet teremt. A gyárban első ütemben a Lynx gyalogsági harcjármű, majd a Leopard 2A7HU és végül a PzH 2000 HU önjáró löveg lőszerei készülnek 2024-től.

(Kiemelt kép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (k), Armin Papperger, a harcjárműveket gyártó Rheinmetall AG elnöke (b2) és Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő (j2) a várpalotai lőszergyár alapkőletétele alkalmából rendezett ünnepségen 2022. december 15-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.