Staféta
Indul a pártelnöki posztért a rendkívüli tisztújításon Mesterházy Attila, az MSZP jelenlegi elnöke. Azt mondja, mindenkire szüksége van, bár a régi motorosokat arra kérte: lépjenek hátrébb. Elárulja, hogy Botka Lászlóval egyeztetett, Tóbiás Józsefet pedig felkérte, legyen a frakcióban a helyettese. Tárgyal majd a demokratikus ellenzékkel is az Orbán-rendszer utáni Magyarországról. PUNGOR ANDRÁS interjúja.
Rövid részlet a 168 óra legfrissebb számában megjelenő interjúból:
„– Indul az elnöki posztért?
- Hát persze, hogy indulok. (…) Nem véletlen, hogy Botka Laci is úgy érezte, végre van értelme annak, hogy megszólaljon. Tehetséges, sikeres politikusról van szó. Jó volt hallani: „Attila, odaállok melléd!”
– Vastapsot is kapott érte. Van, aki úgy értelmezte a gesztust: Botka megteremtette a feltételét annak, hogy az ön kihívója legyen.
– Laci annak a lehetőségét teremtette meg, hogy a következő időszak fontos szereplője legyen.
– És van ön mellett hely?
– Rengeteg. Akkor járunk el helyesen, ha csatasorban, jó szorosan egymás mellett állunk.
– Milyen szerepet szán Botkának?
– A szerepet nem én osztom. Maradjunk annyiban: egyeztettünk, és azonosak az elképzeléseink.
– Megújítaná a frakcióelnökséget is. Ott is fiatalítani akar?
– Szabó Vilmos és Puch László is lemondott frakcióvezető-helyettesi pozíciójáról, és nem kívánnak újra indulni. Tóbiás Józsefet kértem, hogy vállaljon általános frakcióvezető-helyettesi szerepet és új szereplők is csatlakozni fognak a vezetéshez. (…)”
Mesterházy Attila a kongresszuson hátrébb lépésre szólította fel az MSZP régi motorosait. A 168 órának adott interjúban beszél arról is, hogy, mit gondol a felhívásra érkezett első reakciókról: „Rendben van, jöjjenek az újak!” „Maradt még ambícióm, majd megmutatom ezeknek!” „Semmi probléma a stafétafutással, de a fiataloknak bizonyítaniuk kellene, hogy jobbak nálunk”.
(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 46. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását
itt megrendelheti.)