Sólyom nekiment Orbánnak

Értelmes vita, szakmai érvekkel – így konferálta fel Sólyom László volt köztársasági elnök azt a beszélgetést, amelyet a konzervatív-liberális értelmiségieket tömörítő Eötvös csoport szervezett az oktatás kérdéseiről. Az, hogy Sólyom László elvállalta a vita levezetését, csak első ránézésre tűnhet meglepetésnek: a volt államfőnek szívügye az oktatás, és ezt nemcsak az bizonyítja, hogy a pedagógustiltakozások idején

ő is kockás inget húzott, hanem már az elnöki ciklusának kezdetén ellátogatott a Dr. Ambédkár Iskolába, abba a borsodi másodikesély-iskolába, amelyet Derdák Tibor szociológus alapított a kétezres évek második felében, hogy azokat a roma diákokat, akiket kivet az állami közoktatás, érettségihez juttathassa. Sólyom felkérésére készült el a Szárny és teher című vitaanyag is, amely nem csak a közoktatás, hanem a felsőoktatás megújítását is célozta.

Setényi János oktatáskutató egy méltányossági probléma felvetésével kezdte a szerda esti beszélgetést. Ha nincs társadalmi mobilitás a hozzá kapcsolódó tudástőkével, akkor kibontakozás sincs. A 2012-es PISA-mérés (az OECD-országok 15 éves tanulóinak vizsgálata háromévenként) eredményeit fölidézve szomorú következtetéseket von le. – A teszten vizsgálták a kreativitást. A diákoknak környezetvédelmi és városgazdálkodási dilemmákat tömörítő feladatot kellett online megoldaniuk, csoportosan. Szükség volt egyéni elemzésre is, de a feladatot közösen kellett megoldani. Ettől volt komplex a feladat: megfigyelési, adatgyűjtési és elemzési feladatokat kombinált az együttműködési képességgel. Kellett hozzá digitális írástudás, matematikai tudás, természettudományos ismeret és szövegértés is. A magyar diákok egyharmada bele sem kezdett a munkába – ismertette a sokkoló tényt. Hozzátette: egy ilyen feladatban vannak technikai részletek is, az például, hogy a csoportmunkában részt vevők vezetőt választanak maguknak, aki összehangolja a munkát. Mivel a magyar diákok az átlagos magyar közoktatási intézményekben még soha életükben nem dolgoztak csoportban, így azt sem tudták, hogyan kezdjenek hozzá a feladat megoldásához. A PISA-mérés szerint az európai országok közül csak Bulgáriát és Macedóniát előztük meg.

– Mi az oka ennek? – kérdezte Setényi János, hozzáfűzve, hogy a tanulók teljesítménye Magyarországon „kínosan átlagos”. Még a csúcsteljesítőknek tartott elitgimnáziumok tanulóié is. Ők ugyanis csak a finn tanulók átlagteljesítményét hozzák. Tény az is, hogy az OECD-országokkal összehasonlítva Magyarországon a legnagyobb a család szerepe a gyerek sorsának alakulásában, amit lényegében eldönt, hogy hová születik – az iskola egy parányit sem finomít ezen a helyzeten. Vagyis: eleve elrendeltetett egy gyerek sorsa, ha a magyar iskolarendszerbe bekerül.

– Drámaian szegregál a rendszer. Az iskolák közötti tanulói teljesítménykülönbség óriási. A helyzet egyértelműen romlani fog – magyarázta Setényi János, aki szerint még így is javuló pályára lehetne állítani a rendszert akkor, ha az alulteljesítő tanulókat felzárkóztatná az iskola. Erre van közeli példa: Lengyelországé. Kormányokon átívelő elkötelezettséggel ugyanis valóban komoly fejlődés érhető el az oktatás területén. Lengyelország a kilencvenes években még nagyon hasonló problémákkal küszködött, mint mi, de „belefogtak egy iskolaszerkezeti reformba: skandináv mintára létrehozták a kilenc évfolyamos általános iskolát, és brutálisan körzetesítettek. Újratervezték a teljes felső tagozatot. A változtatásokat infrastrukturális fejlesztések és a tanári kar továbbképzése kísérte. Mindezt saját forrásokból, ekkor ugyanis Lengyelország még nem volt uniós tag, így a reformot nem a strukturális alapokból finanszírozták. Már az azt követő első PISA-mérésen jelentős javulást tapasztaltak.”

– Teljesítményprofiljuk a skandináv országokéhoz hasonló, s ma már Európa legjobbjai között vannak. Feljöttek az észtek is. Magyarország azonban közepes szinten stagnál – magyarázta Setényi János, aki szerint nagyon komoly méltányossági problémák szövik át a magyar oktatási rendszert. Az iskolák harmadában, azaz úgy ötszáz intézményben nem tanítják meg a gyereket írni, olvasni, számolni. Ezek az iskolák jellemzően Baranyában, Dél-Somogyban és az ország északkeleti felében találhatók. A kutató kifejtette, hogy a gyerek iskolai teljesítményére nagy hatással van az apa munkaerő-piaci helyzete. Ha ő tartósan munka nélkül van, akkor a családban elvész a követelményállítás. – Tudom, hogy most sokan megköveznének, de úgy gondolom, hogy a családban a táplálás női szerep, a gyerek felé a követelményállítás férfiszerep. Egy tartósan munka nélküli, demoralizált ember nem ölti magára ezt a szerepet, s akkor abban a családban mindent szabad. Ehhez hozzájárul a településszerkezeti sajátosság – mondta, rávilágítva arra, hogy mennyire leegyszerűsítés mindezt romaproblémának nevezni, miközben az alulteljesítők között valóban magas a romák aránya.

Setényi határozottan kiállt amellett, hogy ezeknek az iskoláknak a teljesítményén kormányzati elköteleződéssel lehetne javítani. És kellene is, mert ma már targoncavezetőnek sem lehet elmenni az alapkompetenciák ismerete nélkül. Nincs munka olyanoknak, akik nem tudnak írni, olvasni. A körzetesítés (értsd: a szabad iskolaválasztás felszámolása – a szerk.) erre válasz lehetne, de ez óriási vitatéma, senki nem meri felvetni. Ehhez a kérdéshez szorosan kapcsolódik az is, hogy milyen víziója van az országnak az elnéptelenedő kistelepülésekkel kapcsolatban.

Porogi András arról beszélt, hogy miért dühösek a pedagógusok. A budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója úgy véli, hogy a kormány az átalakításokkal megtámadta a pedagógusok szakmai ethoszát. Az ethosz és identitás szerinte több összetevőből áll. – A pedagógus a közjót szolgálja, gyereket nevel. Ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen csak a fizetéséért dolgozik. Ez fontos identitástudat. Egy másik fontos elem az áldozatos munka. A mérleg emiatt negatív. Valamit felajánlok egyoldalúan a közjónak vagy a hazának, de nem kapok vissza semmit. A negatív mérleg esetenként pozitívba fordul, amikor egy volt tanítvány azt mondja, „tanár úr, mindent magának köszönhetek”. Az áldozattudat a kevés fizetés miatt alakult ki. Része ennek az identitásnak az autonómia is. Becsukom az osztálytermet, és azt csinálom, amit akarok. Ez sokszor szerencsés, sokszor nem az. A pedagógusnak nincs főnöke. Az igazgató nem főnöke, ő csak megszervezi a munkáját. A pedagógus egészen másképp viselkedik, mint egy hivatalnok. Igazából nem mérhető a munkája. Persze sok minden mérhető, de a pedagógus azt gondolja a munkájáról, mint a kis herceg: „a lényeg láthatatlan”, ő felneveli a haszontalan gyermeket – sorolta a pedagógus identitásának főbb elemeit.

A kormány beavatkozásai ezeket az identitáselemeket sértették. – Az oktatásirányítás sok ponton és drasztikusan avatkozott be a rendszerbe. A Klik létrehozásával, az önértékelés és az életpálya bevezetésével. Porogi két példával illusztrálta, hogyan sértette meg a pedagógusok szakmai éthoszát a kormány. – Az életpályával kapcsolatban konszenzus volt, mindenki azt mondta, arra szükség van. Csak éppen a bevezetésekor mindenkit a legalsó kategóriában helyeztek el. Azt is, aki 30 éve pályán volt, szakvizsgázott, és a kezdőt is. A tanári társadalomban átlagosan 45 év felettiek dolgoznak. Ezzel a húzással sikerült nagy részüket elidegeníteni az életpályamodelltől – magyarázta, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan számos kedvezményt megvontak tőlük, amit a magasabb képzettségért, minőségi munkáért, többletórákért kaptak. Ezzel az átalakítással az nyert, aki relatív a legkevesebb munkát végezte, az átlagosnál semmivel sem többet dolgozva. – Ez egy bravúr: úgy bevezetni 30 százaléknyi béremelést, hogy aki kapta, az is utálta az egészet – mondta. A másik példaként a munkaidőt említette. – A pedagógusoknak negyvenórás a munkahetük. Meghatározzák a munkájukat a kötelező óraszámokkal. Amikor én kezdtem középiskolai tanárként, 18 óra volt a kötelező óraszám, most 22–26. 2011-ben a kötelező óraszám mellett az iskolában letöltött időt 32 órára emelték. Ez nagyon nem tetszett a pedagógusoknak – fejtette ki. Hogy miért? Mert számolni kezdtek. Ha a kötött munkaidő 32 óra, akkor 8 óra marad arra, hogy a kötelező órákra készüljön, dolgozatot javítson. Transzparenssé vált, hogy ezt a munkát nem lehet 40 órában elvégezni. – Ha 24 órát tanítok és 8 órát készülök csak, akkor azok a tanórák rosszak lesznek – tette hozzá. Mindemellett az adminisztrációval is gyötörték a pedagógusokat: nyilván kellett tartani, éppen mit csinálnak, amikor nem tanítanak. Mivel ez nem hivatalnoki munka, nem lehet leírni. – Ezért olyat írnak le, ami nem igaz. Így készülnek a munkaidő-nyilvántartások. Hetente hazudunk. Senki nem érti, ennek mi célja van – fűzte hozzá Porogi András.

Sólyom László azzal a megállapítással összegezte a beszélgetést, hogy a kormány erőszakosan és kíméletlenül avatkozik az oktatás világába, ami a szükséges reformot tévútra viszi.