Soha nincs késő

- Azzal indul a videoüzenet, hogy „foglyok vagyunk”, egy eltorzított választási rendszer foglyai. De ez most nem is választás. Népszavazás a demokrácia ügyéről. Itt nincs talán, esetleg, ha. Csak igen és nem létezik. Ennyire drámainak látja a helyzetet?

– Ami a választási rendszer tudatos torzítását és a jogállam lerombolását illeti, az valóban félelmes jelenség. A rendszerváltás első húsz évében eszünkbe sem jutott, hogy eljön a pillanat, amikor a jogállam minden intézményét egyszerre roppantják meg. Ebbe beletartozik a választási rendszer szétverése is.

- Azt mondhatja erre az ellenfél, hogy a szövetségkötés, a koalíció legitim politikai eszköz. Boldoguljon mindenki, ahogy tud.

– Itt viszont arról van szó – és ez már mérhető a választási együttműködés kínjain –, hogy a demokratikus ellenzéknek világnézetre, értékrendre, vérmérsékletre való tekintet nélkül kell összefognia ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen. Kevés dologban értenek egyet, de a történelmi feladat ma az, hogy megmentsék Magyarországot a tudatos jogállami rombolástól és a további gazdasági lecsúszástól. A kettő ugyanis összetartozik. Szabadság nélkül – amint köztudott – kenyér sincs.

- Bonyolítja a helyzetet, hogy a puszta hatalomváltás az alkotmányba beépített „biztonsági nehezékek” miatt nem elég. Legalább kétharmaddal kellene nyerni.

– Ezt nem érzem igazi veszélynek. Az ország kétharmad nélkül is kormányozható. De a kormányváltás csak belépő, önmagában negatív program. Ami utána jönne, valamivel bonyodalmasabb. Elképesztő gazdasági, jogi, kulturális és erkölcsi csődtömeget kell viszonylag rövid idő alatt felszámolni.

- A magyar politikai osztály mintha nem érzékelné az üzenetben körvonalazott drámai helyzetet. Naivak vagy hitehagyottak?

– Köztudomású, hogy a demokráciához nem csak jogi keret kell, a demokratikus politikai kultúra is hozzátartozik. Rossz úton járnak azok, akik valamiféle önfelszámoló pesszimizmustól vezérelve már induláskor föladják. Az a kínos ebben a történetben, hogy most csak rajtunk múlik minden. Rajtunk múlik, hogy leküzdjük-e azokat, akik a szabadság elpusztítására törnek. Itt nincs fölmentés, külső korlát, megszállás, török, német, orosz. A felelősség kizárólag a miénk.

- Valaki azt találta mondani a minap: olyan zilált állapotban van az ellenzék, hogy nem tudja, mitől tartson jobban. Az Orbán-kormány elég borzalmas, de kiszámíthatóan az. Az ellenzék ebben a felállásban igazi „fekete lyuk”. Nem látni tisztán, mi várható tőle.

– Joggal gondolhatjuk: ha a demokratikus ellenzék pártjai képtelenek olyan egyszerű műveletre, mint holmi közös listaállítás, hogy lennének képesek olyan bonyolult feladatra, mint a jogállam helyreállítása.

- Ez nem túl vonzó kampányérvelés.

– Nem akarom az ellenzéki pártokat ostorozni, van elég bajuk. Ha az Orbán-rendszer meggyökeresedik, ha a szabadság hiánya természetessé válik, annak súlyos következményei lesznek. A gazdaság helyzete oly mértékben romolhat, hogy megállíthatatlanul sodródunk az Európából való kihullás, a végső leszakadás felé. A gazdaságot három-négy év alatt helyre lehet állítani. A jogállam tíz év alatt talán reparálható. A tönkretett kultúrát viszont száz év alatt sem lehet teljesen újjáépíteni.

- Milyen elemekből állna össze az ön által feltételezett „ellenzéki népfront” gazdaságpolitikája? Hogyan teremtene egyensúlyt az egymásnak ellentmondó gazdasági filozófiák között?

– A legfontosabb feladat olyan gazdaságpolitika bevezetése lenne, amely helyreállítja a befektetők bizalmát. Ezt talán minden szereplő elfogadja. Kiszámítható, stabil, vállalkozóbarát és – furcsa kimondani – becsületes gazdaságpolitika kell. Nyílt piaci környezet nélkül azonban nem létezik ilyesmi, nem fogják elhinni nekünk, hogy valóban érdemes pénzt hozni Magyarországra, megéri itt tőkét befektetni. Mindig ott motoszkál a fejekben a gyanú, hogy előbb-utóbb jöhet egy olyan kormány, amely újfent lábbal tiporja a magántulajdont, kisajátítja a vállalatokat, elüldözi, veszteségbe zavarja őket, hogy aztán érett – de inkább rothadt – gyümölcsként hulljanak az ölébe. És aki a külföldi cégeket, bankokat megvámolja, az előbb-utóbb sort kerít az „echte nemzeti” tulajdon megtámadására is.

- Önmagát jobbközép konzervatívként határozza meg. Kétlem, hogy amit jobbközépnek gondol, a magyar ízlésvilágnak is megfelel.

– A magyar politikai kultúra sekélyességét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy Magyarországon ezek a fogalmak gyökeresen más tartalmat fednek, mint Nyugaton. A Modern Magyarország Mozgalomnak sokkal inkább a brit konzervatív párt a szellemi rokona.

- Mire lenne elég az említett ötszáz napos romeltakarítás?

– Két dologra elegendőnek kell lennie. Az egyik az alkotmányosság minimumának helyreállítása, és ebbe az új választási rendszer is beletartozik. Olyan rendszert kell alkotni, amely nem hajszolja az egymással versengő pártokat zavaros kényszerkoalíciókba. És a gazdasági romeltakarításnak is bele kell férnie. A választás másnapján ugyanis nem áll meg az élet.

- A másik valós félelemhez értünk. Ha nyerne az ellenzék, lehetnek politikusok, akik hatalomra kerülve úgy találják, kormányzati nézőpontból tulajdonképpen kellemes szerkezet az eddig kárhoztatott Orbán-rendszer. Úgy látszódhatna, egyetlen lényeges hibája volt: az, hogy nem ők működtették.

– Gyakran hallok ilyesmit. A leghatározottabban kijelentem, hogy a Modern Magyarország Mozgalom nem így gondolja. Ha csak ugyanezt lehet csinálni, legföljebb még gyalázatosabban, akkor elvész a maradék méltóság is. És akkor tényleg nincs köztünk különbség. Joggal mondhatná a választó: egyik kutya, másik eb.

- Őszintén: el tud képzelni a történtek után olyan Orbán-kormányt, amely zajtalanul és rendezetten adja át a hatalmát? Amely nem gyakorolná ugyanazokat a puccsista módszereket, amelyeket már 2006-ból ismerünk?

– Szeretnék hinni abban, hogy az unió egyik tagállamában senki sem tudja margóra helyezni a szabad választásokat.

- De az ország helyzetét destabilizálhatja.

– Nem látunk a jövőbe. Hiszek abban, hogy a magyar társadalom sokkal érettebb ennél.

- A diktatúra leegyszerűsítő fogalom. Miként határozná meg az Orbán-rendszer jellegét?

– Olyan autoritárius rendszer, amely szilárdan hisz abban, hogy az állam alá kell rendelni nemcsak a társadalmat, hanem a gazdaságot is. Amelyik az államot tekinti a fejlődés motorjának. A mindenható állam határozza meg, hogy az alattvalóvá tett egyén miként boldoguljon. Kinek legyen trafikja, földbérlete, és ki menjen közmunkára. Az ilyesmire mindig – másutt is – van vevő. Minden paternalista-populista rendszer megtalálja a maga közönségét. De ha a magyar társadalom az európai élvonalhoz akar felzárkózni, akkor az Orbán-rendszerről rövid távon ki fog derülni, hogy történelmi zsákutca volt.

- A legfőbb baj most mégis az, hogy már decembert írunk. Az utolsó utáni percben járunk.

– Soha nem késő. Az október 23-i közös fellépésbe az ellenzék kicsit belebukott. De sohasem szabad feladni. Csak ez az egy hazánk van. A Modern Magyarország Mozgalom ebben hisz, ezt fogja képviselni.