Kisvonat, gázolaj, szállodai mulatozás – Újabb ügyekben nyomoz a rendőrség, amelyek Simonka György köreihez kötődnek

Három feljelentés nyomán egyesítették a vizsgálatot, amelyek ugyan nem kapcsolódnak a fideszes parlamenti képviselő elleni jelenlegi vádakhoz, viszont mind a kormánypárti vezetésű Orosházához köthetők.

2019. június 26., 14:15

Szerző: Molnár Richárd

Az önkormányzati választásokhoz közeledve a kormányzat érthetően igyekszik fenntartani a csendet a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője, Simonka György ellen zajló nyomozás kapcsán, azonban az 1,4 milliárd forintos költségvetési csalási ügy mellett több újabb, Simonkához köthető ügy bukkant fel a látóhatáron. Ezek arányaikban, kárban kifejezve ugyan kisebb tételt képviselnek az uniós pénzek elcsalása mellett, de így jól illusztrálják a közpénzszivattyú működését a Simonka által uralt Békés megyében. A 168 Óra úgy értesült, három feljelentés ügyében egyesítették az eredetileg a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság által indított nyomozásokat, amit egy orosházi képviselő-testületi ülésen ismertek be a város részéről az MSZP-s Fetser János képviselő kérdései nyomán.

Az első ügy 2016 márciusára nyúlik vissza, amikor a fideszes vezetésű Orosháza képviselő-testülete a közbeszerzési terv módosításával felhatalmazta Dávid Zoltán polgármestert, hogy egy városnézésre használható, úgynevezett „Dottó-kisvonatot” szerezzen be a város számára. A polgármester a kisvonat közbeszerzésére négy céget, két budapestit, egy gyulait és negyedikként a Medgyesbodzás külterületén lévő Szerviz Bodzás Kft-t hívta meg. A beérkezett ajánlatokból kettőt érvénytelenített az ajánlatkérő nevében Dávid Zoltán, mivel csak öt napot adtak meg a teljesítésre.

Dottó-kisvonat

A jelenleg felszámolási eljárás alatt lévő a Szervíz-Bodzás Kft. a Simonka Györgyhöz köthető céghálózat része volt Békés megyében. A cég ügyvezetője és tulajdonosa Uhrin András volt, de korábban tulajdonosként szerepelt a társaságban Simonka Györgyné és Simonka testvérének lánya is. Továbbá Uhrin különböző szerepekben feltűnt olyan Simonkához köthető cégekben, mint a Magyar Termés TÉSZ vagy a Paprikakert TÉSZ.

Nem meglepő módon a Szervíz-Bodzás nyerte meg a Dottó-pályázatot 2016-ban, amiért egy 2012-ben gyártott kisvonatot szállított le, két pótkocsival együtt bruttó 16 és fél millió forintért. Az adásvételi szerződést 2016. május 2-án írták alá. A használt kisvonat azonban olyan rossz állapotban érkezett, hogy az átvételt követően, állásban leengedett a kereke, majd üzemelés közben erősen folyt belőle az olaj is.

Az ügyben született feljelentésben az áll, hogy a Dottót ráadásul töredék áron vásárolhatták, vagyis a Szervíz-Bodzás közbeiktatásával szép summát húzhattak le az orosházi önkormányzatról.

A második ügy 2015 júniusához kötődik, amikor Orosháza önkormányzata közbeszerzési eljárás keretében üzemanyagot szerzett be a PILOT program megvalósításához. A PILOT programot Simonka György dolgozta ki, erről ő maga is nyilatkozott számtalan esetben. A program lényege az volt, hogy hogy a Békés megye 4. számú választókerületének településein az eddigi közmunkát olyan gazdálkodási forma váltsa fel, amely a későbbiekben lehetőséget fog adni arra, hogy a benne résztvevők „önfenntartó termelési tevékenységet” folytassanak.

Éppen ezért a program jóval több támogatásban részesült, mint a hagyományos közmunka program, összességében mintegy 1 milliárd 300 millió forintot fizetett ki rá a Belügyminisztérium. A kormányzat a programot 2015 végére leállította, a PILOT 2016-ra betagozódott a Start közmunkaprogramba. A PILOT programban az abban résztvevő dolgozók fóliás növénytermesztést (karalábé, sárgadinnye), illetve sertéstenyésztést folytattak, azonban 1,3 milliárdos kiadás mellett alig 100 millió forintos bevételt értek el.

A legtöbb pénz ugyanis nem közmunkásbérekre, hanem anyag-, és eszközbeszerzésre, valamint szolgáltatásokra ment el, például tanácsadásra és kommunikációs feladatokra.

Az üzemanyag-beszerzésen pedig mintha nem igazán akartak volna spórolni. A különös közbeszerzési eljárásban ugyanis Orosháza önkormányzata csak három szereplőt hívott meg: Krecs Árpád egyéni vállalkozót, egy hajdúszoboszlói benzinkutat üzemeltető céget, valamint a kaszaperi tüzéptelepet. Vagyis eszükbe se jutott olyan üzemanyag-nagykereskedőktől is ajánlatot kérni, mint mondjuk a MOL, hogy esetleg lefaragjanak az árból. Ráadásul végül csak Krecs Árpád egyéni vállalkozó adott be ajánlatot, így a 25 ezer liter diesel üzemanyagot ő szállíthatta le 7,8 millió forint értékben.

Hasonló módszerrel történt a PILOT program keretében Orosházán a gépjárműbeszerzés is 2015 júniusában. A három meghívott pályázóból végül csak a jól ismert, Simonkához köthető Szervíz-Bodzás Kft. adott be ajánlatot. Ráadásul mindkét visszalépett cég ma már kényszertörlés vagy felszámolás alatt áll, ahogyan a nyertes Szerviz Bodzás Kft is.

Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy Orosházán bevett gyakorlat volt, hogy olyan cégeket hívnak meg a közbeszerzésekre, amelyek nem adnak be árajánlatot.

Információnk szerint azt a nyomozást is összevonták az eddig felsorolt ügyekkel, amelyet az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. ellen született feljelentés kapcsán indított eredetileg a Békés megyei rendőrség. A feljelentésben többek között állítólag fiktív foglalkoztatás, vezetői visszaélés, fürdő jegyekkel való visszaélés szerepel, valamint az, hogy az orosházi városi tulajdonban lévő szállodában Békés megye „nagyurai” rendszeresen ingyenes szolgáltatásokat kaphattak. Ebben az ügyben 2017-ben már iratlefoglalásokat is hajtottak végre.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.