Simonka elismerte: egy fideszes készítette a facebookos sorvezetőt
Simonka állítása szerint több zárt Facebook-csoportnak a tagja, és a közösség egy része arra kérte Simonka stábját, hogy „segítsenek abban, hogy elmondhassák a véleményüket, a másik része pedig azt kérte, hogy nehogy elharapózzanak az indulatok, csak olyan kommentek jelenjenek meg, amely tűri a nyomdafestéket”. „Tudomásom szerint egy kolléga vállalta, hogy összegyűjti az eddigi hozzászólásokat, melyeket, ha akartak, használtak, ha nem, nem. De kifejezett kérés volt, hogy mindenki szigorúan az igazságot mondja, ahogy ő azt látja” – közölte a politikus az Indexszel.
Fotó: MTI
A fideszes országgyűlési képviselő az ellene zajló nyomozás tényét sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, szavait viszont úgy is lehet értelmezni, hogy több nyomozás is zajlik vagy zajlott: „Nekem arról van tudomásom, hogy az Együtt politikusai rendszeresen feljelentenek mindenféle mondvacsinált ügyekben, és természetesen ezekben a feljelentésekben az illetékeseknek vizsgálatot kell folytatniuk, és én rendszerint a sajtóból vagy már csak akkor szerzek ezekről tudomást, amikor kiderül, hogy alaptalanok és megszüntetik őket. Ezekben az esetekben sajnos mást nem tehetek, mint hogy én is feljelentést teszek rágalmazásért” – írta a portálnak.
Simonka arra utalt, hogy Bod Tamás, az Együtt Békés megyei elnöke feljelentést tett ellene csődbűntett miatt, mert Simonka eladta a házát az unokahúgának, amikor csődbe ment az agrárvállalkozása. Az ügyészség ugyanakkor Bod állítása szerint arra hivatkozva utasította el a feljelentést, hogy az ügyet már vizsgálják egy folyamatban lévő, költségvetési csalás miatt zajló nyomozásban.
Az Index kérdezte a politikust a nyilvánosság előtt zajló békési fideszes belháborúról is, amelynek lényege a Békés megyei településeknek jutó támogatások eloszlása körüli vita. Gyula városa például túl nagy arányban részesül belőlük Simonka szerint, míg Alt Norbert, a gyulai Fidesz elnöke, a város alpolgármestere úgy látja: Simonka az irigység fokozására, az emberek megosztására játszik. Simonka az Indexnek azt írta: a közelmúltig Dél-Békés kapta a legkevesebb pénzt, pedig ez a leghátrányosabb helyzetű régió. Ezzel szemben Gyula a Békés megyei városok között a legtöbb pénzt kapta, pedig már akkor is a legfejlettebb volt. A politikus szerint az lenne igazságos, ha a Gyulánál fejletlenebb települések több támogatási forrást kapnának.